Bulvár-celeb

2021.05.14. 19:40

Megszólalt Curtis testvérének ügyvédje: koholmány!

A védőügyvédek szerint a felbujtó vádalkut köthetett a hatósággal, a gyanúsítást pedig felháborítóan megalapozatlannak tartják.

Forrás: Bors / Knap Zoltán

Megszületett az elsőfokú döntés a Katzenbach Imre meggyilkolásával kapcsolatba hozott három gyanúsított, H. László, L. István és Curtis testvére, Sz. Lajos ügyében – írja a Bors.

– A bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően a szökés-elrejtőzés, illetve a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt rendelte el 30 napra a letartóztatásukat. Az érintettek nem tettek érdemi vallomást, de a döntés ellen mindhármuk jogi képviselője fellebbezett – mondta a Borsnak a Fővárosi Főügyészség szóvivője, Bagoly Bettina.

Eltakart arccal viszik a bíróságról a gyanúsítottakat
Fotó: Bors / Knap Zoltán

 

Zamecsnik Péter sztárügyvéd H. Lászlót, fia, Zamecsnik Tamás pedig Sz. Lajost és L. Istvánt védi a büntetőeljárás során. Az ifjabb jogász leszögezte, a felek között nincs érdekellentét.

– Az eljárás egyetlen úriember vallomásán alapszik. H. Attila a gyanúsításban közvetett felbujtóként szerepel. Ügyfeleimet az ő szavai alapján gyanúsítják, miközben az általa előadottakat egyetlen bizonyíték sem támasztja alá.

Minden jel arra utal, hogy egy vádalku, egy egyezség keretében vallott annak érdekében, hogy kiszabaduljon. Úgy vélem, ez nagyon kevés ahhoz, hogy bárkinek a büntetőjogi felelősségét, és a vele szembeni kényszerintézkedést megalapozza – mondta a Borsnak Zamecsnik Tamás, aki hozzátette: az ilyen egyezségek államtitoknak minősülnek, de a jegyzőkönyvekből arra lehet következtetni, hogy a más büntetőügyben is érintett H. Attila élt egy ilyen lehetőséggel. Az ügyvéd szerint H. a börtöntársai javaslatára folyamodott a módszerhez.

A gyanúsítás teljes mértékben megalapozatlan.

Azt gondolom, hogy egy példátlanul kritikán aluli kriminalisztikai eljárásról beszélünk, ami jogállami szinten megengedhetetlen. Egyetlen ember vallomására alapozva 12 év után olyan személyeket, például H. Lászlót tartóztattak le, akiknek a poligráfos vizsgálata is egyértelműen kimutatja, semmi köze a történésekhez!

A több ezer oldalas nyomozati anyag egyetlen betűje sem támasztja alá a gyanúsítást

– szögezte le Zamecsnik Tamás.

– Édesapám a felbujtónak titulált H. Lászlót védi, de ez kicsit sem jelenti azt, hogy érdekellentétben állnánk, ugyanis a három gyanúsított közül egyik sem követett el semmit, vagyis mindegyik tényként állíthatja, hogy nincs köze a cselekményhez!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában