Ország-világ

2021.04.27. 12:30

Itt az újraindítás indulója: már csaknem 300 ezren látták a magyar sláger klipjét

Talán nem túlzás azt mondani, annyira szüksége volt már az embereknek erre a felpezsdítő és erőt adó nótára, mint egy falat kenyérre.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Ress Hajnalka Jégmadár című dala alig pár napja került fel a legnagyobb videómegosztó portálra, de már majdnem 300 ezren látták.

Persze a siker nem véletlen, hiszen a zenét nem más, mint a többszörös arany- és platinalemezes producer, Szűcs Norbert szerezte, míg a szöveget Hujber Szabolcs a „Mostantól” című dal szövegírója adta a szerzeményhez.

Az énekesnő neve sem ismeretlen számunkra, hiszen ő volt az, aki a Magyar Honvédség Központi Zenekarával fogott össze, hogy egy hazafias balladával kedveskedjenek az egészségügyben dolgozók erő feletti munkájáért.

A Jégmadár című sláger üzenetéhez nem is kell sok magyarázat, hiszen már az első sorok is elárulják, a tavasszal érkező napsugár erőt ad az elmúlt majd egy év szomorú napjait követő időhöz.

„Nekünk, embereknek sincs más választásunk, minthogy át kell vészeljünk minden nehézséget, amelyet az élet elénk görget” – vallja Ress Hajnalka. „Így kapunk új lehetőséget ebben a jelenleg a felszínességtől »tisztuló« világunkban arra, hogy »újraindítsuk« magunkat. Most arra van a legnagyobb szükségünk, hogy megtaláljuk azt a belső »Erőt« magunkban, mely mindig fel fog ébreszteni ebből a nyitott szemű »hibernálásból«. Számomra ilyen »ébresztőerőként« hatott, hogy Szűcs Norbert zenei producerrel együtt dolgozhatok, aki elképesztően nagy szakmai tudásnak van a birtokában. A zenéről alkotott véleményünk azonos, mi sem bizonyítja jobban ezt az összhangot, mint a közös munkánkat elindító Jégmadár! A dalszöveget is örömmel ki kell emelnem, mert Hujber Szabolcs kiválóan és érthetően ötvözte ezt a belső, pozitív »Erőt« friss, megtisztult gondolatokkal” – összegezte az énekesnő.

Végül pedig hallgassátok sok szeretettel a Jégmadár című dalt, ami már most sokaknak az újraindítás indulója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!