igazi harcos

2020.12.17. 15:25

Marika néni túlélt két rákot és most legyőzte a koronavírust is

Már akkor csodának tartották Piliscsabán Marika nénit, amikor három év leforgása alatt kétszer is kigyógyult a rákból. Most kiderült, hogy a 78 éves asszony úgy esett át a koronavírus fertőzésen, hogy meg se kottyant neki!

Forrás: Ripost

Fotó: Nagy Zoltan

Igazi harcos a háromszoros anyuka, négyszeres nagymama és kétszeres dédnagymama, a Piliscsabán élő Marika néni! Karácsonyra minden évben tíz bejglit süt, hogy mindegyik családjának jusson, sürög-forog 78 évesen is. Aggódtak miatta a gyerekei, unokái, védik-óvják a járvány kezdete óta – mint kiderült, mégis elkapta a vírust.

„A férjemnél kezdődött, pár napig gyengének érezte magát” – mesélte a Ripostnak. „Tőle ezt nem szoktuk meg, ő még akkor is behordja a fát, amikor a fiatalok már kidőltek. Bár nem fájt semmije, nagyon féltettük, mert volt már két infarktusa. Ezért felhívtam az orvost, hogy mit tanácsol. A doktor meg csak annyit mondott, hogy már hívja is a tesztelőket” – sorolta az eseményeket a nyugdíjas asszony. Hamarosan kiderült, hogy Tibi bácsi megfertőződött.

„Apukámnak két nap múlva már kutyabaja sem volt, de közben mi a testvéreimmel halálra aggódtuk magunkat mindkettőjük miatt”

– vette át a szót a házaspár egyik lánya. „Már az is csoda, hogy apu lábon kihordott két infarktust, anyukánknál két évvel ezelőtt diagnosztizáltak tüdő áttétet, ami a korábbi vastagbélrák szövődménye volt. A bal tüdőjéből kivágtak egy lebenyt, majd 24 kemoterápiás kezelésen esett át. Fantasztikus küzdeni akarás van benne! Tudtuk, hogy a gyerekei, unokái és dédunokái iránt érzett szeretete adott neki erőt, miattunk akarta leküzdeni a kórt, és ez sikerült is.

Amikor megtudtuk, hogy apu koronavírusos, frászt kaptunk. Tavasz óta csak úgy járunk hozzájuk, mintha a Marsra készülnénk, bemosakodva, maszkkal, távolságot tartva. Mindig azt mondtuk nekik, az a lényeg, hogy ők ne kapják el a vírust, mi a többit megoldjuk. Erre kiderül, hogy már nem kell féltenünk őket!”

A család győzte meg Marika nénit, hogy csináltassanak nála is egy tesztet. Erre csak nagy nehezen lehetett rávenni.

 

Fotó: Ripost

„Azért nem akartam tesztet, mert úgy gondoltam, ha én elkapom a fertőzést, az nagyon komoly lefolyású lesz” – vallotta be az idős asszony. „Titkon úgy éreztem, azt már lehet, hogy nem élném túl. Persze, hogy emiatt nagyon féltem. Nekünk a férjemmel olyan szerető családunk van, amilyenről csak álmodni lehet. Ők adják az erőt az élethez. Miattuk mi bármit legyőzünk, csak lássuk őket még sokáig!” – mosolyog Marika néni és már sorolja is a kicsik nevét: Noel, Jonatán és Sára a gyógyír.

„A teszt kimutatta, hogy anyu szervezetében rengeteg ellenanyag termelődik. Mióta megtudtuk, hogy „titokban” legyőzte a vírust, csak királylánynak hívjuk, mert neki már koronája is volt”

– nevet a lánya, Szilvia. „Persze így már könnyű vidámnak lenni.”

A család most áttervezi a karácsonyt, hiszen már nem kell attól félniük, hogy a dédszülőket megfertőzik – most ők vannak a legnagyobb biztonságban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában