zene

2019.09.26. 16:03

Vadi új klippel és egy kultikus dallal is jelentkezik a Hungarica

A banda már a harmadik videót hozza ki Blitzkrieg című albumáról.

Új Hungarica korong érkezik október 4-én – a Blitzkrieg már a zenekar nyolcadik albuma, amin 12 tétel kapott helyet (továbbá bónuszdalként a tavalyi “Egyek vagyunk” Ossian feldolgozáslemezen hallható Trianon), melyből 4 dalt lengyel nyelven is felvettek.

A stúdiófelvételek alatt folyamatosan forgott a kamera, így minden dalt rögzítettek képileg is. Ahogy mi is megírtuk, korábban már két dal, a címadó “Blitzkrieg” és a “Lance do boju” címen, lengyel verzióban is megjelent “Büszkén szól” kapott stúdiós videót, a harmadik soron következő dal pedig “Az út maga a cél”.

Fábián Zoltán énekes szerint a dal szövege egy személyesebb tétel, egyfajta vallomás, hogy mit is jelent számára a zenei tevékenység.

A lemez a már megszokott CD formátumok mellett megjelenik mindössze 300 darabra limitált, sorszámozott vinyl (LP) kiadásban is, a limitált verzióval pedig begyűjthető a Barba Negra Music Clubban rögzített “Mentes 50” születésnapi buli Hungarica koncertjének DVD felvétele is.

A DVD mellékletről most egy különleges dalt mutatunk be, amely a 25 évvel ezelőtti Brazzil projectjét revitalizálja Mentes Norbertnek, amit Hoffer Péter egykori Moby Dick dobossal és Szokodi Zoltán énekessel alkottak.

Mentes Norbert gitáros így mesélt a dalról:

Sokan értetlenkedtek anno, hogy 1995-ben miért csinálunk egy „zenei kirándulás” Hofival, most megnézve és meghallgatva ezt tavalyi ünnepi koncertfelvételt, azt kell mondjam még ma is megállja a helyét a dal, annak idején talán meg is haladta az a kori kor zenei ízlését.

A Blitzkrieg lemezhez készült videoklipek, illetve a Mentes 50 koncertfelvételek megtekinthetők az alábbi, folyamatosan frissülő lejátszási listákon:

https://www.youtube.com/playlist?list=PLYLSz8_yShG6WKAYKSRUar23sfy69ze_1

https://www.youtube.com/playlist?list=PLYLSz8_yShG5R6xlBSaLLwBbTK3uY7Dmj

A lemez studiófelvételei egy legendás helyszínen készültek, amit még a 70-es évek végén a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat Törökbálinton egy kastélyból alakított át és világszínvonalú technikával szerelte fel. Az album teljesen analóg módszerrel, egy 40 éves, 24 sávos AMPEX szalagos magnóval került rögzítésre, a zenekar pedig ajándékként minden előrendelt termék mellé egy-egy darabbal kedveskedik a rajongóknak az eredeti mesterszalagból. A kiadványok borítóit Havancsák Gyula készítette, aki nemzetközi szinten elismert zenekarokkal (Accept, Stratovarius, Annihilator, Kreator, Blind Guardian, Destruction, Wintersun, Grave Digger, stb.) dolgozott együtt.

A lemez megjelenésének hetében Lengyelországban turnézik a HUNGARICA, Budapesten pedig az október 12-i lemezbemutató koncerten hallhatjuk először élőben az új dalokat. A különleges esemény főzenekara a MOBY DICK, melynek szintén a gitáros Mentes Norbert az egyik alapítója, a basszusgitáros Gőbl Gábornak pedig ekkor ünneplik az 50. születésnapját, illetve fellép még a Moby Dick énekes-gitáros Schmiedl Tamás formációja, a BLOODY ROOTS is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában