Méltó búcsú

2019.01.28. 11:59

Arnold Schwarzenegger mond beszédet Andy Vajna temetésén

Az akciószínész igent mondott a felkérésre: ő búcsúztatja a legendás producert a gyászszertartáson.

Az Origo lapértesülésekre hivatkozva azt írja: Arnold Schwarzenegger, a Terminátor-filmek főszereplője beszédet mond majd a Fiumei úti sírkertben Andy Vajna temetésén, amelyet a család kérésére zárt körben rendeznek meg, a sajtó nem vehet részt rajta. Mint arról portálunk is beszámolt, a producer, kormánybiztos 74 éves korában halt meg több mint egy héttel ezelőtt.

Arnold Schwarzenegger hamarosan Budapestre utazik. Felkérték, hogy mondjon beszédet a temetésen. Ők nemcsak kollégák voltak, hanem majdnem 30 évig nagyon jó barátok is, így érthető, hogy őt kérték fel – idézi a portál Andy Vajna egyik ismerősét.

Andy Vajna és Arnold Schwarzenegger
Fotó: andyvajna.com

Schwarzenegger Vajna halálhírére reagálva azt írta: „Vajna jó barát és forradalmi jelentőségű erő volt Hollywoodban. A Terminátor 2-vel és a Total Recall – Az Emlékmás című filmmel pedig bebizonyította, hogy nincs szükség feltétlenül nagy stúdiókra ahhoz, hogy nagy filmeket csináljon valaki. Hatalmas szíve volt, az egyik legnagylelkűbb ember volt a környezetemben. Hiányozni fog. Együttérzek a családjával” – fogalmazott a színész.

Borítókép: Arnold Schwarzenegger. Forrás: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!