zene

2018.12.12. 10:30

Varga Viktor gyerekkorában temetéseken is énekelt

Eredetileg pedig operaénekesnek készült, de azután máshogy hozta az élet.

Fest, szobrászkodik, zenél, a napokban viszont idejének nagy részét a próbateremben tölti. Ezúttal nem koncertre, hanem egy színpadi szuperprodukcióra készül Varga Viktor, aki az Álomutazó című mesemusicalben Reklám Marcit alakítja és három dalt is énekel Radics Gigivel közösen.

Kevesen tudják, hogy operaénekesnek is tanult, aztán a jazz felé fordult, de ha nem zenél, akkor fest vagy szobrászkodik, pihenésként pedig meditál.

Nincs üres perc az életemben, sosem unatkozom. Zenei oviban kezdtem, gyerekkoromban még temetéseken is énekeltem

– meséli Viktor, aki 3 éves korában határozta el, hogy zenész lesz.

„Édesapám azt szerette volna, ha operaénekes leszek, de nekem egy sokkal szabadabb műfaj kellett” – mondja Viktor, aki az operát jazz szakra cserélte, mostanában az ünnepi készülődést pedig a próbákkal teszi teljessé. „A tavaly nagy sikert arató Álomutazó mesemusicalt újítjuk éppen fel, amiben idén eggyel több dalt kaptunk Gigivel.”

A sztárpáros a darabban egy-egy Reklámarcot alakít, akik egyrészt az alvást és álmodást kiiktató „agyturbót” és az főzés nyűgjeit megszüntető „szintidrazsét” reklámozzák – utóbbit néha még Viktor is használná.

„Néha azt gondolom, jó lenne, ha ilyen találmányok már most léteznének. Aktív életet élek, és nem mindig jut időm a főzésre. Viszont az is biztos, hogy néha szükség van megállásra, alvásra, pihenésre vagy éppen a gondolatok lecsillapítására, az elme megtisztítására, amit én meditációval érek el” – mondta Viktor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában