Tükörbe tud nézni

2018.10.12. 12:07

Varga Miklós milliók helyett Koltay Gábor barátságát választotta

Az István a király főszerepével, majd az Európa című dal révén ismertté vált rockopera-sztár meghökkentő történetet tár a nyilvánosság elé, amelyből kiderül: kinek és mire kellett nemet mondania azért, hogy megőrizze barátságukat régi művésztársával.

Évtizedek óta a hazai könnyűzenei élet egyik meghatározó alakja; önálló fellépései mellett színházi darabokban játszik főszerepeket. Egyedi orgánuma mit sem kopott az elmúlt években, viszont nem ő az egyetlen korszakos tehetség a családjában. Két ikergyermeke, Vivien és Szabolcs is hasonlóan bámulatos hanggal lettek megáldva. Mindketten egy kereskedelmi tévécsatorna tehetségkutatójában tűntek fel, és ők is a zenei karriert választották – ráadásul sikert sikerre halmoznak. Mint az a Sláger TV-n futó Nektek írtam a dalt című műsor most vasárnapi adásából kiderül, Szabolcs nemrégiben például „lenyúlta” az apja egyik régi szerepét.

„Az egyik darab országos turnéjára későn kaptam meg a felkérést, már tele volt a nyaram.

Valahogy szóba került, mi lenne, ha Szabi próbálná meg. Ő pedig olyannyira jól megoldotta a feladatot, hogy nem lehetett kirobbantani a szerepből.

Amikor pedig már ráértem, Koltay Gábor, a rendező egy másik szerepet osztott rám, és nem a régit. Meg is sértődhettem volna, hogy mi az, hogy a saját szerepemet nem kapom vissza?! De inkább hallatlanul büszke voltam arra, hogy itt van az utódom, akiről már most azt mondják, hogy úgy énekel, mint én” – meséli büszkén Miklós, aki egy meghökkentő, eddig nem ismert történetet is megoszt a nézőkkel arról, hogy milyen tisztességtelen ajánlatot tettek neki annak fejében, ha megtagadja jó barátját.

„Olyan helyzetbe kerültem, hogy el kellett volna játszanom egy személyemre írt szerepet, és a producer elém tett egy biankó szerződést, amelyen én tölthettem volna ki az összeget, gyakorlatilag bármennyit kérhettem volna, de cserébe azt kérte, hogy soha többet ne dolgozzak a Koltay-testvérekkel. Én azt mondtam, hogy én szeretek reggelente a tükörbe nézni, és nem fogom hátba szúrni azt, akivel 17 éve ennyire jó a kapcsolatom.

A pénz nem tud olyan fontos lenni, hogy a barátságot feláldozzam.

Azt a számomra írt szerepet pedig azóta sem játszottam el…” – emlékszik vissza az énekes.

Miklós többek közt azt is elárulja a műsorban, manapság mi kellhet ahhoz, hogy valaki énekessé váljon, mit tanácsol saját gyermekeinek és mindenkinek, aki a zenei pályán töri a fejét. Gyermekeitől pedig azt is megtudhatjuk, milyen volt felnőni egy rocksztár apuka mellett.

Varga Miklóst és családját a Nektek írtam a dalt következő epizódjában, vasárnap 21.55-től a Sláger TV műsorán láthatják a nézők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában