Élő legenda

2018.10.11. 12:06

Koncz Zsuzsa szerint Így volt szép: jön a nagykoncert az Arénában

Az énekesnő a magyar pop-rock egyik ikonikus figurája, dalain keresztül nemzedékekre gyakorol hatást.

Koncz Zsuzsa 2019. március 9-én adja tizenkettedik nagykoncertjét a Papp László Budapest Sportarénában.

„A koncert jelmondata pedig: Így volt szép..., ami egy Bródy-dal címe is legutóbbi lemezemről, és nincs mögöttes tartalma. A múlt idő ezúttal nem lezárása vagy befejezése valaminek, inkább kifejezése annak, hogy a közönségemmel és a munkatársaimmal megtett eddigi közös utunkért hálás vagyok” – mondta a művésznő a szervezők közleménye szerint.

„Azt remélem, hogy a régebbi és az újabb dalaim – ugyanúgy, mint eddig – összekovácsolnak bennünket, és erőt adnak a továbbiakhoz. Hiszen a dalok erejére szükségünk van, akár jó, akár rossz idők jönnek” – tette hozzá Koncz Zsuzsa.

A jövő tavaszi koncerten – újabb dalai mellett – felcsendül majd a már legendássá vált Ha én rózsa volnék, az Ég és föld között, a Jöjj, kedvesem és több más közönségkedvenc sláger is.

Borítókép: Koncz Zsuzsa. Fotó: Nerpel Nikoletta

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában