Önvédelem és megbocsájtás

2018.09.07. 07:09

Pásztor Anna szembeszáll támadójával

Meghosszabbították az énekesnőt halálosan megfenyegető P. József előzetes letartóztatását. Anna reméli, hogy a férfi megbánja tettét a kényszerű bezártság alatt.

Tataháza, 2017. június 24. Pásztor Anna énekes az Anna and the Barbies együttes koncertjén a tatai Víz, zene, virág fesztiválon 2017. június 24-én. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

November hatodikáig mindenképpen börtönben marad a férfi, aki augusztus elején késsel akarta megtámadni Pásztor Annát az Anna and the Barbies koncertjén – számolt be róla a Bors Online. Az énekesnő a napilaptól értesült az előzetes letartóztatás meghosszabbításának híréről.

„Nem árulok el titkot, hogy tűkön ültünk, ezt a hírt vártuk” – nyilatkozta a Borsnak Anna. „Remélem, hogy ez a pár hét vagy hónap gondolkodás elég lesz, hogy ez az ember rájöjjön, hibázott. Ha így lesz, ő is el tudja engedni ezt az egészet és én is, és végre mindenki élheti tovább a maga kis életét” – magyarázta az énekesnő.

„Hiszek az embe­rekben, a jószándékban, ezért remélem, hogy ha kiengedik, a családja és a gyülekezete, ahova jár, szeretettel veszi majd körül, és megkapja azt a figyelmet, amit tőlem remélt a viselkedésével.”

A portál cikke rámutat, hogy amennyiben nem történik változás az elkövető magatartásában, akkor az énekesnő szerint a B verzió lép életbe, ő és a stábja is minden szükséges intézkedést megtesz, hogy családjával együtt biztonságban legyen. „Eddig is rengeteg biztonsági intézkedést eszközöltünk, de az biztos, hogy ha tovább fenyeget, felvesszük a kesztyűt.

Állom a sarat, efelől ne legyen senkinek kétsége” – emelte ki Anna.

P. József augusztus negyedikén, késsel felfegyverkezve jelent meg a Budapest Parkban, ahol az éppen koncertet adó Anna and the Barbies zenekar énekesnőjét, Pásztor Annát akarta bántani. A zavart férfi az interneten ismerkedett meg Annával, először ártatlan rajongónak tűnt, de az idő előrehaladtával egyre vadabb dolgokat írt a sztárnak, melyek végül átmentek halálos fenyegetésbe. Anna és a zenekar számított rá, hogy azon az augusztusi napon készül valamire, ezért a koncerthelyszínt felügyelő biztonsági személyzetet és a rendőrséget is értesítették. A férfit a koncert közben, az első sorokból szedték ki végül a rendőrök, és onnan vitték előzetesbe. P. József cipőjében kés volt, ezért nem túlzás azt feltételezni, hogy valóban be akarta váltani a halálos fenyegetéseit – emlékeztet a Bors. „A IX. Kerületi Ügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását, miután megállapította, hogy a bűnismétlés veszélye miatt a legsúlyosabb kényszerintézkedés fenntartása továbbra is szükséges és indokolt. A bíróság egyetértett az ügyészség indítványával, és a gyanúsított letartóztatását további két hónappal, 2018. november 6. napjáig meghosszabbította” – tájékoztatott dr. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője.

 

Borítókép: Pásztor Anna énekes az Anna and the Barbies együttes koncertjén a tatai Víz, zene, virág fesztiválon 2017. június 24-én.

MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában