Új ruhát kap István, a király

2018.06.26. 13:30

Feke Pál lubickol az apai szerepben

Júniusban ünnepli harminchetedik születésnapját, de a sármja mai is olyan, mint a húszéveseké. Fiatalkora óta szerepel a nyilvánosság előtt, igyekszik minél kevésbé láthatóan élni. A mai világban ritka, de nem egyedülálló ez a fajta kívülállás. Feke Pál Junior Prima- és Artisjus-díjas színész, férj, apa, akit az István, a király című rockopera kapcsán ismert meg az ország. A mű idén 35 éves, ebből az alkalomból készül egy jubileumi koncertturné, valamint egy különleges előadás is. Előbbiben Istvánt, utóbbiban Koppány szerepét fogja alakítani. A Vasárnap Reggel interjúja.

Tarnóczy Orsolya

Az Operettszínház mellett lévő kávézó teraszán ül. Messziről figyelem, ahogy a telefonján nézegeti a lányáról készült friss képeket. Őszintén és elégedetten mosolyog. Az asztalhoz lépek, erős és határozott kézfogással köszön. Szemében ugyanazt a fiatalt látni, aki „ide nekem az oroszlánt is” felfogásával és jellemével 2008-ban meggyőzte a Társulat című műsor zsűri tagjait és a közönséget, hogy neki kell eljátszania Istvánt, az István, a király produkcióban.

- Milyen gyorsan telik az idő…

- Néha magam is kapkodom a fejem. Tíz éve játszhattam el először Istvánt, a kezemen nehezen tudom megszámolni, hogy az elmúlt évek alatt hányszor kaptam meg ezt a nagyszerű feladatot. Sok tekintetben jubilálok, húsz éve vagyok a pályán.

- Ezalatt közel ötven musical főszerepét eljátszotta. A színházi szakmában ez nem gyakori.

- Nekem óriási megtiszteltetés, hogy ennyire bíznak bennem.

- Színészi szempontból mennyivel lett érettebb?

– Sokkal. Már messze elkerül a bizonytalanság. Nem aggódom, élvezem a szakmámat, viszont egy új feladat kapcsán pont annyira izgulok, mint húsz évvel ezelőtt.

Gyermekkoromban a Madách Színházban futó Macskák című musicalt látva döntöttem el, hogy színész leszek.

1998-ban kerültem be a színházi körforgásba. Szüleim sokáig unszoltak, hogy végre menjek már el egy meghallgatásra.

- Állandó szereplésével, éneklésével megőrjítette a családját?

- Abszolúte. A gőzölős vasaló volt a füstgépem, a függönyből színpadot kreáltam, a felmosó lett a mikrofon. Minden gondolatom a színház körül forgott. Szurdi Miklós által vezetett Fiatalok Színházában kezdtem el a szárnyaimat bontogatni. Volt egy lemezjátszónk, amin rongyosra hallgattam az István, a királyt. Minden szerepet oda-vissza tudtam. A darabtól azóta se lehet elválasztani, a szívem csücske.

- Gyakorlatilag István szerepe egész életén át kíséri. Mit tanult tőle?

- Rengeteget. Mindent neki köszönhetek, a sikereimet és a szakmai szárnyalásaimat.

Az elmúlt évek során eltérő felfogásban és rendezésben játszottam a darabot, de amire most készülünk, az egy igazi kuriózum.

Rosta Mária producerasszony álma szerint a 35 éves születésnapjához ért előadást egy elegáns, pótolhatatlan és felejthetetlen zenei élményt nyújtó koncerttel szeretnénk megünnepelni. Óriási zenekarral, művészekkel és kórussal. A premier után országos turnéra indulunk, érintjük Miskolcot, Szombathelyet, Pécset, Zalaegerszeget, Debrecent, Veszprémet, a záróakkord pedig a december 17-i előadás lesz a Papp László Sportarénában, ahol Kesselyák Gergely karmester fogja vezényelni az Óbudai Danubia Zenekart.

- Komoly vállalkozás.

- Rosta Mari rendszerint magasra rakja a lécet. Ezúttal egy koncertet álmodott meg, aminek főszereplői a rockopera jól ismert dalai lesznek. Ezeken a szerzeményeken generációk nőttek fel, a fiataloknak pedig igyekszünk valami újat mutatni. Azt gondolom, hogy a felgyorsult világukban még inkább aktualitása van az István, a királynak. A legendás előadás értékteremtő és lélekemelő hatása vitathatatlan.

- Nem csoda, hogy az Operettszínház is műsorára tűzi.

- A jubileum alkalmából döntöttek így, de úgy vélem, hogy ez egy komoly színháztörténeti előrelépés. Régen volt olyan színházi közeg, ahol az István, a királyt rendszeresen játszották volna. Most végre erre is lesz lehetőség,

a szülők pedig átadhatják a gyerekeiknek az elődök által szívükbe zárt dalokat.

A darabot Székely Kriszta rendezi, már elkezdtük a próbát. Koppány szerepét fogom játszani Dohai Attilával felváltva.

- Hányszor alakította már Koppány?

- Jó párszor, pár évvel ezelőtt a legendás helyszínen, a Királydombon bemutatott előadásban is játszhattam, Varga Miklós, Deák Bill Gyula és Nagy Feró mellett. Azt hiszem soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ezekkel az ikonokkal állhatok majd egy színpadon.

- Mi lesz a következő nagyobb feladat?

- A nyár derekán, augusztus 10-én Szente Vajk rendezésében mutatjuk be Apáca Show-t, Szegeden a Dóm téren. Az előadás különlegessége, hogy Magyarországon először lesz látható a ’90-es évek ikonikus filmvígjátékából készült musical.

- Whoopi Goldberg híres szerepét ki fogja alakítani?

- Peller Anna és Sári Évi. Jómagam Eddie Soutert, a nyomozót játszom. Olyan nagyszerű partnereim lesznek többek között, mint Molnár Piroska, Janza Kata, Lehoczky Zsuzsa. Az előadás szerepembertől az Operettszínházban megy tovább.

- Látom, hogy nagyon elfoglalt, bírna még több feladatot?

- Ezek a produkciók jelenleg minden időmet lekötik.

A családomtól nem szeretnék több napot, órát elvenni.

- Augusztusban lesz egy éve, hogy megszületett kislánya, Mimi. Hogyan érzi magát az apaszerepben?

- Lubickolok benne. A lányunk születése egy új korszak kezdetét jelenti. Ott voltam a megszületésének pillanatában, ami egyszerűen leírhatatlan és nagyon meghatározó élmény. A feleségemmel együtt ők jelentik számomra az életet.

- Mintha kicsit kerülné a megjelenést, az elmúlt egy évben egy cikket se találtam önről. Tudatosan döntött így?

- Azt éreztem, hogy egyre kevesebb helyen tudok beszélni arról, amiről igazán szeretnék. Mindenáron nem vagyok hajlandó az újságok hasábjain szerepelni.

Nagyon büszke vagyok a családomra, és óvom őket a felesleges nyilvánosságtól. Igyekszem megtalálni az egyensúlyt.

Egyszer biztos eljön a pillanat, amikor úgy érezzük, a nyilvánosságnak is meg kell mutatni az életünknek.

- Az elkövetkezendő időszakra, vannak még nagyobb tervei?

- Az István, a király jubileumi koncertjével és az Apáca Show-val ősztől országos turnéra indulunk. Emellett szeretnék több élő koncertet adni. Készítettem egy saját produkciót, aminek címe Csak Rock n’ Roll. Idáig Békéscsabán és Sopronban mutattuk be, de járjuk vele az országot. Azt hiszem a hazai koncertek között, egy egyedülálló előadást sikerült létrehozni, díszlettel, és látványvilággal.

Az előadás egy háztetőn játszódik, ahol a magyar legendák és ikonjaink szerzeményei csendülnek fel.

Július 1-én a fertőrákosi Barlangszínházban lesz belőle egy újabb előadás, ahol Radics Gigi és Szulák Andrea lesznek a sztárvendégek.

Borítókép: Zikkurat Színpadi Ügynökség

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában