Eurovíziós Dalfesztivál

2018.05.13. 10:53

Új kapuk nyíltak az AWS előtt a sikeres szerepléssel

Új lehetőségeket és élményeket kaptunk az Eurovíziós Dalfesztiválon, sok új kaput nyitott meg előttünk az eseményen való fellépésünk - mondta el Siklósi Örs, a Magyarországot képviselő AWS énekese. A modern metált játszó zenekar megkapta a legjobb színpadi látványért járó díjat és Viszlát nyár című szerzeményével a 21. helyen végzett a vasárnapra virradóra véget ért döntőben.

Lisszabon, 2018. május 12. Siklósi Õrs, az AWS zenekar énekese elõadja a Viszlát nyár címû dalukat az Eurovíziós Dalfesztivál döntõjében Lisszabonban 2018. május 12-én. A nemzetközi döntõben 26 produkció verseng a gyõzelemért. (MTI/EPA/José Sena Goulao)

Siklósi Örs az AWS szereplését értékelve elmondta: „Megmutattuk a nézőknek, hogy a metál szubkultúra létezik, rengeteg új ember hallotta a zenénket, számunkra tökéletes az eredmény.” Kiemelte, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválon való szereplésük máris új fellépési lehetőségekhez juttatta az AWS-t: meghívást kaptak a világ egyik legjelentősebb metálzenei fesztiváljára, a németországi Wacken Open Airre és egy máltai fesztivál szervezői is megkeresték már őket.

„Remélem, hogy a szereplésünknek köszönhetően más zenekarok is kedvet kapnak majd az induláshoz a nemzeti válogatókon, így A Dalban is, és hogy mostantól minden évben láthatunk metált az Eurovíziós Dalfesztiválon”

- mondta Siklósi Örs, aki köszönetet mondott az MTVA-nak is, amelytől rengeteg segítséget és támogatást kaptak a lisszaboni szerepléshez.

Az Eurovíziós Dalfesztiválon dolgozó újságírók 2016-ban Stockholmban megalapították a színpadi látványt elismerő Buzz Awardot, amelyet tavaly Kijevben adtak át először. Idén a hat kategória közül a legjobb speciális effektekért járó díjat az AWS-nek ítélte oda az a több mint ezer helyszínen dolgozó újságíró, aki leadta szavazatát.

Nézze meg az AWS produkcióját:

A Dal 2018 győzteseként a lisszaboni indulást elnyert AWS-ben Siklósi Örs mellett Brucker Bence és Kökényes Dániel gitáros, Schiszler Soma basszusgitáros és Veress Áron dobos szerepelt, őket Schwartz Dávid vokalista egészítette ki a versenyen.

Az AWS sorozatban nyolcadszor juttatta Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe, amelyet 93 ponttal a 21. helyen zárt. A döntőben 26 ország előadói léptek színpadra.

Az idei Eurovíziós Dalfesztivált az izraeli Netta Barzilai énekesnő nyerte Toy című dalával.

Borítóképünkön Siklósi Örs, az AWS zenekar énekese az Eurovíziós Dalfesztivál lisszaboni döntőjében május 12-én.

Forrás: MTI / EPA / José Sena Goulao

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában