fejlesztések

2021.10.18. 11:25

Korszerűsíti és növeli teljesítményét a csemői pacalfeldolgozó

A rendelkezésre álló pénzből több automata gépet, egy-egy pacalcsíkozót, mérleg- és csomagológépet, szállítószalagot, valamint targoncát vásárolnak.

Miklay Jenő

Előkészítik a pacalt a csíkozáshoz. Idén 30 százalékkal nőhet a készáru mennyisége

Fotó: Miklay Jenő

A hazai agrárium a technológiai fejlesztésekhez többnyire két forrásból jut pénzhez: hazaiból és uniósból. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az EU finanszírozási politikája az élelmiszeriparban kirekesztő, mert legfeljebb hűtőházak létesítését preferálja, ellenben az alapvető üzemek, vagyis a feldolgozók nem szerepelnek a támogatására érdemesített vállalkozások között. Ezért az ipari élelmiszer-termelés talán az egyetlen ágazat, amely ez idő tájt csak a magyar állam segítségére számíthat.

A Freddo-Line Kft. 2004 óta Csemőben, a Hornyák dűlő 5. szám alatt működő pacalfeldolgozó üzeme például Pest megye területfejlesztési programja keretében jutott legutóbb 32,65 millió forint pénzügyminisztériumi támogatáshoz. Annak köszönhetően, az önrésszel együtt, mintegy 60 millió forintból fontos fejlesztéseket valósíthat meg a cég. A projektet 2020. szep­tember 21-én kezdte a cég és 2021. június 30-án állította munkába a gépeket.

Előkészítik a pacalt a csíkozáshoz. Idén 30 százalékkal nőhet a készáru mennyisége
Fotó: Miklay Jenő

– A rendelkezésre álló pénzből több automata gépet vásároltunk. Egy-egy pacalcsíkozót, mérleg- és csomagológépet, szállítószalagot, valamint targoncát. Csökkentjük segítségükkel a fárasztó kétkezi munkát, szám szerint 5-6 munkahelyet váltunk ki. Természetesen a gépekkel helyettesített emberek folytatják nálunk munkájukat telepünk új üzemrészében, ahol várhatóan körülbelül egy hónap múlva kezdhetjük a termelést. Az új üzemrész építésére szintén beadtunk pályázatot a Pest megye területfejlesztési programja keretében – tájékoztatott a változásokról Keszthelyi Ferenc kereskedelmi igazgató.

A Freddo-Line üzeméből jelenleg napi hét tonna konyhakész pacalt szállítanak a kereskedelembe. Keszthelyi Ferenc számítása szerint a kapacitás bővítésével napi 10 tonnára nő a termelés.

– Piacainkon van helye a többletterméknek, az egész országba szállítjuk, kis- és nagykereskedőknek, azon kívül Romániába, Szerbiába, Horvátországba is, több régióban kedvenc ételnek számít a pacal. Munkatársaink létszáma jelenleg 32, de a bővítéssel több munkaerőre lesz szükségünk, már keressük az új munkatársainkat. Elsősorban a helyi, környékbeli embereknek szeretnénk majd munkahelyet biztosítani – vázolta a cég terveit Keszthelyi Ferenc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!