Hasít az autóiparunk

2018.07.31. 12:30

BMW-gyár épül Debrecenben

Nincs más példa arra a világban, hogy mind a három vezető német prémium márkának legyen egy országban gyára. Mint ismert, az Audinak Győrben, a Mercedesnek pedig Kecskeméten van gyára.

Forrás: afp

A gyár kapacitása évente 150 ezer autó gyártására elegendő – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. A tárcavezető elmondta: a város melletti 400 hektáros területen a legmodernebb autóipari gyártási technológiákkal, egy gyártósoron állítanak elő hagyományos és elektromos meghajtású autókat.

A zöld rendszámot elsőként megkapó (de nem az egyes sorszámú) BMW i3 elektromos meghajtású személygépkocsi Budapesten 2015. október 13-án
Fotó: Marjai János / MTI

Szijjártó Péter hangsúlyozta:

a beruházás értéke meghaladja az egymilliárd eurót, és már az elején több mint ezer munkahely jön létre.

Kifejtette: a gyár helyszínének kinézett terület a jövő év második felére kerül a BMW tulajdonába, és jövőre már megkezdik a munkaerő toborzását.

Kalocsai mintákkal díszített BMW az AMTS – Autó, Motor és Tuning Show-n, a BNV területén 2013. március 22-én
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A beruházás hozzájárul Magyarország versenyképességéhez és tovább erősíti a magyar-német gazdasági kapcsolatokat – mutatott rá.

A külügyminiszter kitért rá: a világgazdaságban olyan gyors és mély változások zajlanak, hogy modern kori ipari forradalomról lehet beszélni, ahol az új technológiák folyamatosan változtatják meg a siker kritériumait. Ebben az új korszakban a vállalatok versenyben állnak az új technológiák alkalmazásáért, az országok pedig a beruházásokért – magyarázta. Hozzátette:

ez az új korszak különösen nagy hatással van az olyan nyitott gazdaságú országokra, mint Magyarország.

Szijjártó Péter úgy látja, amikor Magyarország benevezett ebbe a versenybe, komoly érveket tudott felsorakoztatni az ország mellett, így az alacsony adókat, a rugalmas munkaerő-szabályozást, a duális szakképzést és a színvonalas informatikai, műszaki képzéseket.

Egy 1939-es BMW 327-as oldtimer
Fotó: Beliczay László / MTI

Mint mondta, a minderre épülő gazdaságpolitika sikeresnek bizonyult, a beruházások évről évre növekednek, tavaly minden rekordot megdöntve 96 új beruházás érkezett a beruházásösztönző rendszeren keresztül.

A tárcavezető hangsúlyozta: most egy újabb nagy sikerről számolhatnak be, hiszen amikor a világ egyik legnagyobb, legsikeresebb és legmodernebb autógyártója úgy döntött, hogy Európában növeli a termelési kapacitásait, Magyarországot választotta.

A céggel 14 hónapja tárgyalnak, a BMW több európai várost is megvizsgált lehetséges helyszínként

- közölte.

A döntés bejelentését követően Debrecen polgármestere is megszólalt a beruházását jelentőségét méltatva,

Az elmúlt évek gazdaságfejlesztési sikereit koronázza meg, hogy a BMW új gyárat épít Debrecenben, és a beruházás átírja a város jövőjéről alkotott elképzeléseket – mondta Papp László (Fidesz-KDNP) az MTI-nek, hozzátéve: meglátása szerint hosszú és küzdelmes verseny alapján lett Debrecen a legjobb.

Az elmúlt évek gazdaságfejlesztési törekvései, döntései, mint a Debrecen-München közötti menetrendszerű légi járat elindítása, a repülőtér-fejlesztés, a befektetésösztönzési program elindítása, a szervezeti háttér biztosítása az EDC önkormányzati cégen keresztül, a nemzetközi iskola építésének programja mind-mind fontos elemei voltak a mai bejelentésnek

- mondta.

„Meggyőződésem, hogy Debrecent teljes egészében dinamizálni fogja a BMW és a város együttműködése” – fejtette ki a polgármester, hozzáfűzve: új munkahelyek jönnek létre nemcsak az autóiparban, hanem számos más szektorban.

A beruházás a szolgáltatásoktól kezdve dinamizálni fogja az oktatást, miután a legmagasabb szintű technológia és technológiai tudás érkezik a városba – közölte a polgármester.

„Ez az a pillanat, amikor újra kell gondolnunk a Debrecen jövőjéről alkotott elképzeléseket. Büszke vagyok arra, hogy Debrecenben élhetek, egy olyan városban, amely sikeres és alkalmas, hogy olyan, a világgazdaság szempontjából is kiemelkedően nagy szereplőkkel, mint a BMW, együtt tudjon működni”

- mondta Papp László.

Az MTI érdeklődésére hozzátette: a következő időszak legfontosabb tennivalója a fejlesztési terület előkészítése és az oktatásfejlesztési feladatok megoldása, de át kell gondolni a város következő éveinek fejlesztési és gazdaságfejlesztési stratégiáit is.

A bejelentést követően a BMW közleménye azt emelte ki, hogy Debrecen – infrastruktúrája, logisztikai kapcsolatai és a BMW meglévő beszállítói hálózatának elhelyezkedése miatt – ideális helyszín az autógyártó csoport gyártókapacitásának bővítésére.

A környék szakképzett munkaereje szintén jelentős előny volt a helyszín kiválasztáskor. Az ezer új gyári munkahely mellett számos új munkalehetőség lesz a beszállítóknál és egyéb szolgáltatóknál – írták.

A tájékoztatás szerint a beruházás értéke meghaladja majd az egymilliárd eurót, az új üzemben akár évi 150 ezer járműt gyárthatnak majd.

Harald Krüger, a BMW Group igazgatótanácsának elnöke a közlemény szerint kiemelte, a BMW Group új gyáregységének létrehozása segíti majd a cég globális növekedését, és erősíti pozícióját Európában, egyensúlyt teremtve így az ázsiai, amerikai és az európai kontinens gyártóbázisai között.

Európa a BMW gyártóhálózatának legnagyobb szereplője. 2018-ban több mint 1 milliárd eurós befektetéssel fejlesztik a cég németországi gyárait, hogy azokat felkészítsék az elektromos járművek gyártására – emelte ki a vállalat első embere.

Oliver Zipse, a BMW Group Igazgatótanácsának gyártásért felelős vezetője hangsúlyozta, a jövőben a BMW Group minden európai üzeme képes lesz elektromos és hagyományos meghajtású modellek előállítására.

A debreceni gyáregység képes lesz ugyanazon a soron hagyományos robbanómotorral és elektromotorral ellátott járművek előállítására – tette hozzá.

A BMW Group 2018 június végéig a kontinens számos országában növelte eladásait, amelyek meghaladták az 560 ezer darabot, 1,2 százalékos növekedést mutatva 2017 hasonló időszakához képest.

A BMW Group 2004-óta van jelen Magyarországon saját képviseleti irodával. A vállalat évek óta kiváló kapcsolatot ápol azzal a magyar beszállítói körrel, amelytől tavaly 1,4 milliárd euró értékben szerzett be különböző alkatrészeket és rendelt szolgáltatásokat.

Az új gyár építése a magyar gazdaságpolitika óriási sikerének tekinthető, amit egy olyan nemzetközi összevetés is alátámaszt, amire az Origo cikke hívja fel a figyelmet.

olyan, hogy a három vezető német prémium márkának van egy országban gyára, nincs példa a világban. Mint ismert, az Audinak Győrben, a Mercedesnek pedig Kecskeméten van gyára.

Magyarországon kívül ilyet csak az Egyesült Államok tud felmutatni egy Mercedes-gyárat és egy BMW-gyárat, az Audié Mexikóban van, és máshol nincs ilyen.

Amit a BMW-ről tudni érdemes

Az 1916-ban alapított BMW AG (Bayerische Motoren Werke) prémium kategóriás személygépkocsik és motorkerékpárok gyártásával foglalkozik.

A BMW AG Németország mellett még az Egyesült Királyságban, Kínában, Indiában, Brazíliában, Thaiföldön, Malajziában Egyiptomban, Dél-Afrikában, Hollandiában, Ausztriában, Oroszországban és az Egyesült Államokban rendelkezik gyártó, bérmunkában gyártó, illetve összeszerelő üzemekkel. Mexikói üzeme 2019-ben kezdi meg a termelést.

Világszerte 43 érdekeltséggel és pénzügyi szolgáltató részleggel, 31 gyártó- és összeszerelő üzemmel és 16 kutatási-fejlesztési központtal rendelkezik a BMW.

A BMW AG tulajdonában vannak még a BMW autómárka mellett a Mini és a Rolls-Royce autómárkák is.

A BMW a június végéig tartó hat hónapban az egy évvel korábbinál 1,8 százalékkal több, 1 millió 242 ezer 500 autót adott el világszerte és ezzel értékesítési rekordot állított be. Európában június végéig 1,2 százalékkal 560 ezerre növelte eladásait a BMW.

Tavaly a BMW 2,463 millió autót értékesített világszerte, 4,1 százalékkal többet, mint 2016-ban. Legfontosabb piacán, Európában a BMW tavaly 1,1 millió autót adott el, forgalmának 45 százalékát. Motorkerékpár eladásai tavaly 13,2 százalékkal 164 ezerre emelkedtek. 2017 végén a BMW 130 ezer alkalmazottat foglalkoztatott világszerte, 4,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Elektromos autót a BMW tavaly 103 ezret értékesített, 65,6 százalékkal többet, mint 2016-ban.

Összehasonlításképpen: a Daimler prémium személyautó márkájából, a Mercedes-Benzből 2,373 millió autót értékesített 2017-ben, 8 százalékkal többet, mint az előző évben. A Volkswagen prémium márkájából, az Audiból pedig 1,878 millió autót adtak el 1,867 millió után.

A BMW csoport értékesítési árbevétele 2017-ben 98,7 milliárd euró volt az előző évi 94,2 milliárd euró után. Az adó- és kamatfizetés előtti (EBIT) eredmény 9,880 milliárd euróra emelkedett 9,386 milliárd euróról. Nettó nyeresége 8,7 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 6,9 milliárd euróról. Egy törzsrészvényre jutó nyeresége 13,12 euróra emelkedett 10,45 euróról.

Július elején a német BMW és a kínai Great Wall Motor autógyár a BMW Mini márkája új elektromos modelljeinek gyártásával foglalkozó közös vállalat létrehozásáról írt alá szerződést.

A Németországban megépülő kínai akkumulátorgyár első ügyfeleként a BMW egymilliárd eurós megrendelést adott a CATL vállalatnak akkumulátorok szállítására. A BMW július elején Li Ko-csiang kínai miniszterelnök berlini látogatása alkalmából bejelentette, hogy 2021-től másfél milliárd euró értékben vásárol akkumulátor-cellákat a CATL erfurti üzeméből.

Borítókép: Illusztráció

A lipcsei BMW-gyár

AFP / Sebastian Willnow / dpa-Zentralbild

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!