Gazdaság

2016.09.10. 16:51

Ritz – Felavatták az új gyárat

A RITZ Mérőtranszformátor Kft. új gyártócsarnokának és irodaépületének tegnap tartották meg ünnepélyes átadó ünnepségét a cég új telephelyén, Kecskeméten, a Gábor Dénes utcában.

Sebetyén Hajnalka

Az ünnepség apropóját nem csak az új telephely átadása, hanem a kecskeméti váltógyártás 20 éves jubileuma is adta. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester és Prof. Dr. Ingmar Grambow, a RITZ alapítványi kuratóriumának elnöke is.
A cég nemzetközi háttérrel rendelkező ipari vállalat, mely a vezető gyártók közé tartozik a kis- és középfeszültségű váltók, érintésvédett áram-sínrendszerek és a speciális felhasználású teljesítménytranszformátorok gyártása terén. Több mint 100 éves tapasztalat képezi az alapjait a vevőorientált fejlődésüknek, innovatív megoldásaiknak. A RITZ csoport a hamburgi székhely mellett három másik német városban, Ausztriában, Magyarországon, ezen belül is Kecskeméten, valamint Kínában és az USA-ban van jelen.

Kecskeméten a Ritz Mérőtranszformátor Kft. alapítása 1996-ban, a város szélén, Kadafalván történt, egy körülbelül 4000 m2-es bérelt csarnokban. A Németországból érkezett gépeken, német kollégák oktatásával kezdődött meg a termelés, kezdetben 20 fővel. A vállalat az évek alatt dinamikusan fejlődött, munkavállalóik száma folyamatosan nőtt.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Galériánkért kattintson a képre!
[/caption]

2013 decemberében döntöttek arról, hogy állandó telephelyet építenek, ezzel is biztosítva a tartós és minőségi váltógyártást Magyarországon. A 2014-es telekvásárlást és a hosszas engedélyeztetést, tervezést követően 2015-ben megkezdődött az építkezés. A VER-BAU Építőipari Vállalat kivitelezésében 6 hónap alatt épült fel az üzem és az irodaház.

Az új létesítmény megvalósulását az anyavállalat által nyújtott hitel tette lehetővé. Jelenleg 228 fő dolgozójuk van és további 30 fővel szeretnék bővíteni a létszámot. Az új gyártól minimum 30%-os kapacitásnövekedést várnak és új termék elindítását.

Címkék#Kecskemét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!