Gazdaság

2016.05.13. 22:32

Munka és vagyon

A leggazdagabb 100 magyar ember összvagyona idén már megközelítette a 2800 milliárd forintot.

Barta Zsolt

Ez 180 milliárddal haladja meg az egy évvel korábbit. Ez olvasható egy gazdasági hírportál anyagában.

Hogy mennyi is ez a vagyon? Ebből például nyolc kecskeméti Mercedes gyárat lehetne építeni. Hetven olyan város éves kiadását lehetne fedezni, mint amekkora Kecskemét. A 28-as szám után tizenegy darab nullát kell írni, úgy jön ki az irdatlan nagy szám. Ez akkora összeg, mint amekkora összeg volt a magánnyugdíj pénztári rendszerben összegyűlt pénz. Ahogy ismert, a kormány a pénztárakat megszüntette. A leggazdagabb magyarnak állítólag 200 milliárdja van. Persze ez csak becslés. Ez a pénz nem otthon a spájzban a stelázsin, vagy az ágynemű tartóban hever. Vagyonban, részvényekben lehet befektetve. Ez az összeg közel annyi, mint amennyit tavalyelőtt a közmunkások bérére költött a kormány.

Az ember jól eső érzéssel tanulmányozza a listán szereplőket, mert a sikereinken keresztül is látja, hogy az ország jobban teljesít. Ezzel ellensúlyozható az ellenzék állandó piszkálódása, miszerint sok magyar él szegénységben. Legalább azt lehet mondani: ne csak a rosszat soroljuk állandóan, hanem az eredményeket is lássuk a változások mögött. Ha rajtam múlna, a falunapokra nem mulatós zenét játszó celebeket hívnék az esti hakni koncertekre, hanem a 100 leggazdagabb közül választanék valakit. Egy jó birkapörkölt meg két feles után biztosan elmondaná a dús gazdag milliárdos, hogy nem szorgos kétkezi munkából születtek a milliárdok. Mert ahogy tartja a mondás:  aki dolgozik, az nem ér rá pénzt keresni.

 

Címkék#Kecskemét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!