Gazdaság

2014.08.12. 17:24

Csiperke nő a borospincében

Gombát termesztenek újabban Kocséron az egykori borászati telep pincéjében.

Miklay Jenő

A valamikor az 1970-es években épített termelőszövetkezeti, a rendszerváltás után magántulajdonba került borospincéből gombatermesztő üzemet alakított ki ifj. Járvás József. Az agrármérnök végzettségű fiatal gazdálkodó korábban azt tervezte: eredeti funkciója szerint hasznosítja majd a pincét, de utóbb a szőlő helyett jövedelmezőbbnek ítélte meg a csiperkegombát. Közel 16 millió forint állami támogatással és más forrás bevonásával idén nyárra meg is valósította elképzelését. A pince több mint 700 négyzetméterén klímaszabályozó automatikával felszerelt termesztő felületet építtetett. Családi együttműködésben művelik és úgy tervezték: 3 személynek ad a gombáspince állandó munkát, időszakonként pedig 4-8 embernek biztosítanak ott kereseti lehetőségét.
A csiperkegomba értékesítésében a Gombatermesztők Szövetségétől kapnak segítségét Járvásék, de közben önállóan is szervezik az értékes termény piacát.

A gombaüzemet a miniszterelnökség vidékfejlesztésért felelős államtitkára avatta fel a múlt héten. Kis Miklós Zsolt a fiatalos kreativitással és a szülői segítséggel szerveződő családi gazdaságok jó példájának nevezte Járvásék vállalkozását. Többek között a kocséri család tevékenysége is arra utal, hogy Kecskemét környékén jelentős tartalék áll rendelkezésre szakértelemből, szorgalomból az agrárium fejlesztésére. Homokhátságnak ez a tulajdonsága is szerepet játszott a kormányzati döntésben, amelynek alapján az agrár-vidékfejlesztési államtitkárság néhány hónap múlva már Kecskeméten működhet. Kis Miklós Zsolt hozzátette: az államtitkárság fontos feladata lesz, a közösségi források biztosítása a most felavatott gombatermesztő üzemhez hasonló kisgazdaságok létrehozásához, fejlesztéséhez. Nem kérdés ugyanis, hogy vidéken elsősorban a családi vállalkozások hozhatnak létre munkahelyeket, s járulnak hozzá ez által az apró települések népességének helyben tartásához.

Miklay Jenő -->

Címkék#Kecskemét
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!