2012.11.21. 17:02
Szénszünet a főiskolán: újabb elvonással sújtva
A költségvetési zárolás miatt takarékossági intézkedésekről döntött a Kecskeméti Főiskola. A vizsgaidőszak idejére több épületet, de még a kollégiumot is bezárják.
Hasonlóan más felsőoktatási intézményekhez, a Kecskeméti Főiskolának is évről évre csökken a költségvetési támogatása. Tavaly és idén, eddig összesen 500 millió forintot vontak el az intézménytől. Az idei évre eleve 250 millió forinttal kevesebb állami támogatást kapott, ezt követően szeptemberben kilenc, novemberben további 94 millió forintot zároltak a főiskolának szánt forrásból.
A KEFO helyzete a szorgalmi időszak kezdetén sem volt könnyű, miután augusztusban 60 ember leépítésére, köztük oktatók elbocsátására kényszerült, éppen a forrásmegvonás miatt. Danyi József rektor akkor hangsúlyozta: ennek meglépése elengedhetetlen a főiskola fennmaradáshoz. Az újabb költségvetési forrás zárolása miatt most további megszorításokra kényszerül az intézmény. Egyebek mellett hosszabb lesz az év végi zárva tartás, ami eddig általában csak a karácsony és az új év közötti munkanapokra vonatkozott.
– Január első hetében zárva lesznek a főiskola épületei, kivéve kettőt, ahol a vizsgáztatás zajlik majd – nyilatkozta megkeresésünkre a főiskola rektora. – Azt ugyanis nem tehetjük meg a hallgatóinkkal, hogy lerövidítsük a tanév elején bejelentett vizsgaidőszakot. A tanítóképző főiskolai karon nem lesz fűtés, a GAMF főiskolai karon is csak az oktatási épületben.
Emellett a kertészeti főiskolai kar oktatási épületében folyik majd a vizsgáztatás, ahol a főiskola gyakorló általános iskolája is működik. Sajnos a kollégiumban sem lesz fűtés, a hallgatóinknak otthonról kell a vizsgákra beutazniuk.
Ön szerint helyes pénzt elvonni a felsőoktatástól? Szavazzon a középső hasábban!
Január első hetében a levelező tagozatosok oktatása is szünetelni fog a Kecskeméti Főiskolán, miután épületeiben nem lesz fűtés. A kényszerszünet időszakában csak temperálják az épületeket, ami jelentős napi megtakarítást eredményezhet. A január első négy munkanapjára a főiskola dolgozói szabadságot vesznek ki, kivéve azokat az oktatókat, akik január 2-4. között vizsgáztatnak. Azt azonban már most látni lehet, hogy az állami forrás elvonását lehetetlen teljes mértékben „kigazdálkodni”.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Január első hetében zárva lesz a főiskola több épülete is, a kollégiumban sem lesz fűtés
[/caption]
– Miután az elvont összegek részét képezték a költségvetésünknek, azt most, az év végén nem lehet valahonnan „lefaragni” – mutat rá Danyi József rektor. – A másik dolog, hogy a főiskola saját bevételei is nehezebben folynak be, ráadásul egyre csökkennek. A korábban a költségtérítéses képzésből befolyt bevételek jócskán megcsappantak, köszönhetően egyrészt a válságnak – a cégek kevesebb képzést biztosítanak munkavállalóik részére –, másrészt a hallgatói létszám is kevesebb lett. Tavaly húsz százalékos forráselvonás sújtotta a Kecskeméti Főiskolát, idén több mint harminc százalékos. Minden megvonás és korlátozás – lásd az információs tér zárva tartása a vizsgaidőszakban, az oktatói létszám csökkenése, a segédszemélyzet elbocsátása – árt a főiskolának, nem tesz jót az oktatás színvonalának, összességében a felsőoktatás minőségének – fűzte hozzá a rektor. Szerinte a kollégiumi kényszerszünet a legkellemetlenebb az egész takarékossági megszorításban, mivel egyébként minden lehetőségükkel azon vannak, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsák a főiskola hallgatóinak.
A baon.hu a Petőfi Népe lapcsalád tagja.