Gazdaság

2012.09.04. 10:37

Tartozásai miatt felszámolják a gyümölcslégyártót

A második csődegyezségi tárgyalás sem járt sikerrel a múlt héten, így felszámolják az érsekhalmi székhelyű Első Magyar Gyümölcsfeldolgozó és Gyümölcslégyártó Zrt.-t (Elma), vagyis a Hey-Hót – értesült a Napi Gazdaság.

baon.hu

A kérelmet már beadták a Kecskeméti Törvényszékre, a felszámolási eljárás azonban egyelőre nem indult el - írja az Index.

A Hey-Ho gyümölcsleveket gyártó vállalat 1,7 milliárd forinttal tartozott a bankoknak és pénzügyi szolgáltatóknak, dolgozókkal és beszállítókkal szembeni, nem biztosított követelésállománya elérte az 1,9 milliárd forintot − mondta a lapnak Horváth Roland, Érsekhalma polgármestere. Miután a dolgozók hónapok óta nem kapták meg a fizetésüket, az önkormányzat is beadott egy felszámolási kérelmet, hogy legalább a Bérgarancia Alapból az elmaradás egy részét megkaphassa az a 38 család, amely a cégnél dolgozott. A 657 fős település negyedét érinti a cég gyengélkedése, de az önkormányzat is nehéz helyzetbe került, mivel költségvetése 40 százalékát adta a vállalat által befizetett iparűzési adó.

Az Elma reorganizációs javaslatát a biztosított követelésekkel rendelkező hitelezők nem fogadták el − a terv szerint a cég vállalta volna, hogy négy év alatt a tartozásállomány 46,4 százalékát megtéríti, ha tovább működhet. A talpra állás egyébként sem lett volna egyszerű: a csődeljárás májusi kezdetétől szünetelt a gyártás, így lényegében a teljes idei gyümölcsszezonról lemaradt a vállalat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!