2012.05.03. 17:49
Csődvédelmet kért a Hey-Ho gyümölcslevek gyártója
Csődvédelmet kért a bíróságtól a Hey-Ho gyümölcsleveket gyártó, érsekhalmi székhelyű Első Magyar Gyümölcsfeldolgozó és Gyümölcslégyártó (Elma) Zrt., ezért a döntésig fizetési haladék illeti meg – adta hírül tegnap a gazdaság.hu.
Az üzleti hírügynökség adatai szerint az 1992-ben alapított társaság 2004 kivételével folyamatosan nyereségesen működött, árbevétele például 2007-ben majdnem elérte az ötmilliárd forintot. Emellett azonban tekintélyes tartozás terhelte a cég gazdálkodását, 2009-ben 3, két éve pedig 2,6 milliárd forintra rúgott kötelezettségállománya. A cég ellen jelenleg három végrehajtás van folyamatban, egyet az adóhatóság, kettőt közjegyzők indítottak. A gazdaság.hu megjegyezte: a tulajdonosi kör nem ismert a zárt részvénytársasági forma miatt.
Évek óta érzékeltetik hatásukat a gazdasági társaság nehézségei Érsekhalmán, ahol több szempontból is lényeges a cég sorsa. Horváth Roland polgármester érdeklődésünkre elmondta: januárban önkormányzatuk kezdeményezte a cég felszámolását, ugyanis a dolgozók már novemberi bérüket sem kapták meg. A település azért lépett, hogy a 140 alkalmazott - köztük 38 érsekhalmi - legalább a bérgarancia alapból pénzhez juthasson. Ők a helyieknek januárban 50 ezer forintos kamatmentes hitellel próbáltak segíteni, a jogosultak harmada élt a lehetőséggel.
– A település költségvetésének negyede, adóbevételének 60 százaléka kötődött a társasághoz. A gyár januári bezárásával egyik napról a másikra 10 százalékkal nőtt Érsekhalmán a munkanélküliség, de az a leginkább sajnálatos, hogy a dolgozók hónapok óta nem kapják meg jogos járadóságukat – fogalmazott a kialakult helyzetről Horváth Roland.
Kubatovics Tamás -->