Gazdaság

2011.08.10. 19:49

Éhenhalni sok, megélhetéshez kevés

Havi harminckétezer forintért tartják rendben a közmunkások a falu utcáit tereit.

Barta Zsolt

– A közmunkából 32 ezret viszek haza, míg a férjem minimálbért kap az egyik borász cégnél. Két gyerekünket is eltartjuk, illetve fizetjük a svájci frankos hitelünket, ami nagyon sok. Hogy most mennyit emel a  bank nem is tudom – meséli Kerékgyártó Lászlóné Baglyas Petra, aki annak a 32 fős közmunkás csapatnak a tagja, akik az év második felében munkához jutottak Csengődön.

Nem egyedi helyzet az övé, magyarázza Baltás István, a falu első embere. Ha a településen legalább 100-150 rendes nyolcórás munkahely lenne, akkor a fejünk sem fájna, teszi hozzá a polgármester. Nem ok nélkül. A nyár elején ugyanis 178 regisztrált állástalant tartott számon a faluban a kiskőrösi munkaügyi kirendeltség. Ebből egy éven túli tartós munkanélküli 60 ember volt. A  többségének nincs semmiféle szakképzettsége, Petrának sincs szakmája, pedig talpraesett hölgy a fiatalasszony, jegyzi meg Baltás István. Ma azonban segédmunkásokat alig, vagy egyáltalán nem keresnek a munkáltatók.

A kiskőrösi munkaügyi kirendeltség ebben az évben 64 ember közmunkásként történő foglalkoztatását támogatja a faluban. Napi négy órában 3-3 hónapig dolgoznak. A négy órás foglalkoztatásnak nincs sok értelme, mire kimennek a munkahelyre és megkapják az eligazítást, s neki kezdenek, addigra dél, s mehetnek haza. Baltás István ezért is döntött úgy, hogy a csapat egyik felének az egyik héten a másik felének a másik héten biztosít munkalehetőséget, de nyolc-nyolc órán keresztül. Ha találnak közben ideiglenes pénzkereseti lehetőséget, akkor az üres héten elszegődhetnek. Ma óránként 500-600 forintért lehet a kőműves mellett munkát kapni, de napi 3-4 ezret dologidőben a szőlőkben is megkereshetnek az  emberek.[caption id="" align="alignleft" width="334"] Baltás István, Csengőd polgármestere
[/caption]

– Ebből a nettó 32 ezer forintból nem lehet megélni, de ez az összeg jóval több, mint 32 ezer forint, magyarázza a falu első embere. Ahhoz, hogy az év további hónapjaiban a 28600 forintos álláskeresési segélyhez ezek az emberek hozzájuthassanak 30 napnyi munkaidőt kell teljesíteniük. Ezért teszünk meg mindent, hogy ők itthon a faluban dolgozzanak. A falu, amely 2,5 négyzetkilométernyi alapterületű 2300 lakosú naponta ad elég dolgot ezeknek az embereknek. Ők nem az útpadkát csiklandozzák, hanem tavasszal négy közparkot újítottak fel, az orvosi rendelő előtt fedett teraszt készítettek, a csapadékvíz elvezetőt pucolták ki, az állomás környékét rakták rendbe, szép köztéri bútorokat és kerítést készítettek.

Ezekben a napokban a temetőben vágják a füvet a dolgos kezek. A csengődi sírkertben Francia Mihály vezetésével két fűnyíróval egy fűkaszával dolgoznak a férfiak, a nők pedig gereblyéznek. A brigádvezetőnek szinte kiváltságos a helyzete, ő ugyanis 8 órás munkaidőben minimálbérért dolgozik 8 hónapon át. Róla azt tartják a faluházán, hogy az egyik legmegbízhatóbb ember. A szorgalommal nincs is gond, csak az a baj, hogy ő is csak nyolc általánost végzett.

Dolgozott ő a kőrösi állami gazdaságnál, borászatoknál is. Amikor azt kérdezem, miért nem lett borász, azt mondja a bort nem kedveli. A felesége egy éve állástalan, így most nettó 60600 forintot osztanak be ha éppen nincs más kiegészítő lehetőség. De nem esik kétségbe, mint mondja otthon a kertben minden megterem ami éppen kell, így ha zöldséglevesre éhezik meg, akkor kimegy a kertbe, s kihúzza a földből az ételnek valót.

Nagy Gyula István a falu karbantartója szervezi a napi munkát a közmunkásoknak. Ismeri szinte mindenkinek az életét, azt mondja elég, ha jó szóval kéri az embereket elvégzik amit kell. Legutóbb hat nyárfát vágtak ki a sportpályánál, abból közel félmilliót termeltek ki, s építették be köztéri bútorokba. A  gallyakat, meg  tűzifaként elvitték a rászorulók. Ez is segítség, akkor, amikor egy mázsányi  tűzifa 2200-2500 forint között van.[caption id="" align="alignleft" width="334"] A közmunkások egyik csapata a napokban a temetőt teszi rendbe
[/caption]

Baltás István azt mondja, hogy a munkanélküliség szörnyű dolog, az emberek egy része kilátástalan helyzetbe került. Azt el kell felejteni, hogy a mezőgazdaság képes felszippantani az állástalanokat. A szőlők már nem adnak annyi embernek munkát, mint a rendszerváltáskor. A kisebb cégek pedig kevés embert alkalmaznak. Hogy a közmunka szükséges rossz-e vagy jó az nézőpont  kérdése. A falu rendben tartása naponta 8-10 embernek ad elegendő feladatot.

Ha szakmai  alapon kellene dönteni, akkor sokaknak esélye sem lenne munkát kapni. A 64 közmunkás közül többen alkalmatlanok arra, hogy rendszeres munkát végezzenek. Ezt erősíti meg Bednárik Anita, aki  Csengődön és Fülöpszálláson szervezi a közmunkát. Bár sokan kérik tőle,  hogy minél hamarébb felkerüljenek a munkás listára, mégis van olyan  személy, aki megpróbál kibújni a munka alól. – Aki úgy jön oda hozzám,  hogy azt szeretném kérdezni, az biztos, hogy talált jobb kereseti munkát  aznapra – mondja. A faluban tudják, hogy sok esetben ezek az emberek  nincsenek bejelentve, nem is adóznak, de legalább próbálnak a felszínen  maradni, különben kikapcsolják az áramot, elzárják a vizet a  családoknál. Akad erre példa nem is kevés.

Ez a túlélési ösztön – mondja  a polgármester. Nem lehet senkit sem elítélni, érzékelteti szavaival, csak azt, aki lusta, aki alkoholista, aki nem akar tenni a boldogulásáért. Persze a megoldás a nyolcórás munka lenne. De az is igaz, ha egy cég jelentkezne, hogy 30 fémipari munkásnak biztosítana megélhetést, nem tudnák élni a történelmi lehetőséggel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!