Gazdaság

2011.07.27. 16:12

Versenypálya épül Majsán

A tervek szerint közel 100 munkahelyet létesít a jövőben a Kiskunmajsán az a befektetői csoport, mely egyebek mellett egy motoros versenypályát és egy kutatás-fejlesztési központot hoz létre a majsai ipari parkban.

Zsámbóki Dóra

Még az idén elkezdődhet az a több mint két milliárdos gigaberuházás a kiskunmajsai ipari parkban, melyre keddi testületi ülésükön bólintottak rá a város képviselői. A városatyák előtt megjelent Stefano Favaro, a motoros körökben Talmácsi Gábor világbajnok egykori menedzsereként ismert üzletember is, aki a befektetők terveinek részleteibe avatták be a majsaiakat.

Mint arról Stefano Favaro beszámolt: az elsődleges cél egy kutatás-fejlesztési központ létrehozása Kiskunmajsán, de egy motorgyártó képviseletében is beszél, akik – mint elmondta – szívesen Majsára hoznák akár a motorgyárukat is.

– A kutatás-fejlesztési központ mellett más szolgáltatásokat is tervezünk, melyre nagy térre lesz szükségünk. Lesz egy autó és motor tesztpálya, egy krossz-pálya, valamint egy BMX és egy gördeszka pálya is – beszélt az elképzelésekről az olasz üzletember, aki hozzátette: a tervezett "MotorLand projekt" Európában is egyedülálló lesz, és turisztika szempontból is kiemelkedően fontos a városnak illetve a térségnek. – A központ mellé létrehozunk egy iskolát is melyben a szakembereinket képezzük. Szeretnénk egy olyan helyet a fiataloknak, ahol meg tudják valósítani az álmaikat – vázolta a terveket Favaro, aki azt is elmondta: egy komoly sportorvosi központ létrehozásában is gondolkodnak.

Stefano Favaro szerint a Magyarországon meglévő tesztpályák és kutatóközpontok jelenleg zsúfoltak. Véleménye szerint ez a tény is mutatja, hogy van létjogosultsága egy újabb központ létrehozásának. Ezen kívül – mint utalt rá – a kecskeméti Mercedes-gyárral is tárgyalásokat folytatnak, ahol ugyan építenek tesztpályát a gyártósorról legördülő autóknak, de ez a pálya – Favaro elmondása szerint – bizonyos tesztekhez nem megfelelő, ezért is lenne ideális a közelben, Kiskunmajsán újabb pályát építeni. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Stefano Favaro (jobbra) Kiskunmaján akarja megvalósítani nagyszabású terveit. A képviselők zöld utat adtak a motoros elképzeléseknek.
[/caption]

A képviselők a projekt további részleteiről – üzleti titkokra hivatkozva – zárt ülésen kaptak tájékoztatást. A képviselők többsége által elfogadott ingatlanhasznosítási szerződésben leírtak szerint a beruházók 2,1 milliárd forintos fejlesztéssel 90 munkahelyet hoznak létre a következő néhány évben. Arra a kérdésre, hogy az önkormányzat eladja, vagy bérbe adja azt a 28 hektáros területet, melyen a tervek megvalósulhatnak az ipari parkban, egyelőre nem sikerült választ kapnunk.

A szavazás után, melyen a képviselők felhatalmazták a polgármestert a szerződés megkötésére, Stefano Favaro kérdésünkre elmondta: több mint egy éve dolgoznak terveken, egy baráti kapcsolatnak köszönhetően döntöttek úgy, hogy Kiskunmajsán valósítják meg elképzeléseiket. Az építkezés – mely még idén elkezdődhet – három ütemből fog állni: először a fejlesztés-kutatási központ és a 3 kilométeres tesztpálya készül el, majd az orvosi központot hozzák létre, harmadik lépésként pedig szállodát építenek a létesítmények mellé. 

Zsámbóki Dóra Stefano Favaro (balra) Kiskunmaján akarja megvalósítani nagyszabású terveit. A képviselők zöld utat adtak a motoros elképzeléseknek. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!