2011.06.23. 15:59
Biogázerőmű épül Szegeden
EDF-Démász Zrt. többségi tulajdonában álló Zöldforrás Energia Kft. 1200 kW névleges kapacitású biogázerőművet épít az Szeged határában - az 1,275 milliárd forintos összköltségű beruházás alapkövét hétfőn rakták le.
A szegedi létesítmény -, amelynek megépítését 625 millió forint uniós támogatás segíti - lesz az EDF-Démász Zrt. első megújuló energiát hasznosító erőműve - mondta Thierry Le Boucher a villamosenergetikai cég elnök-vezérigazgatója, olvasható a Műszaki Fórum oldalán.
A szakember emlékeztetett arra, hogy az EDF-Démász Zrt. anyagilag is támogatta azokat a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) folyó alapkutatásokat, amelyeknek köszönhetően mezőgazdasági alapanyagokból gyorsabban és hatékonyabban állítható elő biogáz.
Fodor Zsolt, a Zöldforrás Energia Kft. ügyvezető igazgatója közölte, a projektcég társtulajdonosai a növénytermesztéssel foglalkozó Agroplanta Kft. és a Karotin Kft., a sertéstenyésztő Pigmark Kft., valamint az SZTE tulajdonában álló Deak Zrt.
A biogáz erőmű - melyet a tervek szerint decembere készít el a kivitelező Inwatech Kft. - évente 17 ezer tonna, a mezőgazdasági cégek által termelt silókukoricát és 19 ezer tonna, a Pgmark Kft. sertéstelepein keletkező hígtrágyát használ föl. Az éves szinten megtermelt - 3700 háztartás igényeit fedező - 7,39 Gwh villamosenergiát - a Mavir Zrt. vásárolja meg. A 6,94 Gwh hőenergiát a biogázerőmű fermentorainak és a Pigmark Kft. sertéstelepeinek fűtésére használják föl, s a Karotin Kft. terményszárítóját működtetik vele. Hozzátette: az erőműben keletkező rothasztott mellékterméket a növénytermesztő cégek hasznosítják természetes trágyapótlóként.
A beruházásnak köszönhetően éves szinte 16 ezer tonna szén-dioxid kibocsátása kerülhető el - közölte az ügyvezető.