Gazdaság

2011.04.04. 08:22

Még víz lepi a kapásnövények helyét

Kevés a remény arra, hogy Bács-Kiskun megye belvízzel elárasztott szántóit idejében művelésbe foghassák a gazdák – hangzott el a Magosz megyei szervezetének közgyűlésén a napokban.

Miklay Jenő

A belvizek nagyon lassan apadnak, amiért a földművelők a vízgazdálkodási társulásokat is okolják. A Szabadszállásra összehívott közgyűlés résztvevői úgy fogalmaztak: a társulások munkájának nincs látszata, ellenben minden eszközzel behajtják a társulási hozzájárulásokat.

Bács-Kiskunban 14-15 ezer hektárnyi szántóföld áll víz alatt, illetve nedvesedett át oly mértékben, hogy gépekkel nem lehet rámenni. Ezért 2-3 ezer hektáron lévő kapás növény – zömmel kukorica – aratását nem sikerült eddig elvégezni. A tavaly ősszel elvetett növénykultúrákból kevesebb pusztult ki, mint a környező megyékben, mert a mélyebben fekvő parcellákba eleve nem vetettek a termelők. A még vizes területeken csak késve, vagy egyáltalán nem lehet elvetni, elültetni a kapás növények magvait – prognosztizálták a gazdák.

Természetesen a területalapú támogatásokat a belvíz miatt megművelhetetlen termőföldek után is kifizetik. E juttatásokkal kapcsolatban felhívták a figyelmet: idén bonyolultabb a támogatások igénylésének adminisztrációja, ezért lehetőleg ne halasszák a gazdák az utolsó napokra az ügyintézést.

Domján Gergely, a Magosz Bács-Kiskun megyei elnöke ezzel összefüggésben kiemelte: az érdekvédelmi szervezet egyik fontos törekvése, hogy az agrárkormányzatnál elérjék az ügyintézések, a pályázási rendszer megkönnyítését, a kifizetések határidejének betartását.

Szóba került: tavaly óta kormányrendelet ad lehetőséget minden gazdálkodónak a közétkeztetést bonyolító intézmények ellátására, de az értékesítési együttműködések nehezen vagy egyáltalán nem jönnek létre. Sőt, helyenként az ide vágó jogszabályt is különbözőképp értelmezik a helyi hatóságok. Kiskőrösön megtörtént: a hatósági állatorvos kitiltotta a füstölt árut a hetipiacokról. A piacra jutáshoz az eddiginél sokkal komolyabb állami segítség kell – fogalmazták meg a fórumon. Módosították továbbá az alapszabályt a közelgő kamarai választásokra tekintettel. A gazdák célkitűzése az, hogy döntő befolyást szerezzenek a leendő testületben.  

Miklay Jenő -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!