Gazdaság

2011.03.22. 19:53

Elcsábítja a Mercedes más gyárak dolgozóit?

A Mercedes, az Opel és az Audi autógyárak több ezer embernek teremtenek állást a közeljövőben hazánkban. Félő azonban, hogy ezek a vállalatok elszívják a képzett dolgozókat a kisebb cégektől.

Barta Zsolt

Kecskeméten még 1500 új állást teremt a következő hónapokban a Daimler cég. A Mercedes gyárat komoly nyugat-európai cégek is követik, amelyek a megyeszékhely térségében telepednek le. Ezek is még több ezer új dolgozót vesznek fel egy-két éven belül. Kell- e tartaniuk, a kecskeméti cégeknek attól, hogy a munkásaik felmondanak, és az autóiparban folytatják a karrierjüket?

Dr. Nagy Zoltán, a Phoenix-Mecano Kecskemét Kft. ügyvezető igazgatója azt mondja: sok betelepülőre lehet majd számítani, a város környéki agglomerációból is kell dolgozókat toborozni. Az 1500 fős Phoenixtől egy-két embert ugyan elvitt már a Daimler, de a cégvezető nem gondolja, hogy sokakat átcsábítana az autóipari vállalat. De az is igaz, hogy az igazán nagy munkás felvételi hullám most indul meg.

A Phoenixnél a bérek versenyképesek, az első körben a céget nem fenyegeti a munkaerő elszívás idén vagy jövőre. A Mercedest követő, hamarosan betelepülő cégek azonban elszipkázhatják a munkatársakat, mert két éven belül jelentős munkáshiány várható a térségben.

Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara megyei elnöke, aki egy gépipari vállalkozás ügyvezető igazgatója, azt mondja: a kamara erre a problémára évek óta készül. A kamara gesztorálásával ezért is hozták létre 2008 októberében a Hírös Képző Konzorciumot a kecskeméti és a megyei önkormányzat, a főiskola, a szakképző intézmények és a munkaügyi központ részvételével. A félelem részben reális, erőteljes munkaerő piaci kereslet várható, de ez természetes. Ugyanakkor igaz, hogy a kis cégeket ez hátrányosan érinti. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Idén elkészül a kecskeméti Mercedes gyár. A kisebb cégektől gyakran a legjobb dolgozók igazolnak át a német autógyár csapatába.
[/caption]

– Bár jó fizetésekkel várják a Daimler és más cégek a dolgozókat, a betelepülőknek mégsem érdeke az, hogy drasztikusan megnyomják a béreket, hisz részben az olcsó munkaerő miatt épít gyárat az autóipari óriás hazánkban. Sok előnye van annak, ha valaki egy nagy cégnél dolgozik, a fizetések jobbak, de a kis, családias hangulatú vállalatoknak is meg van a maga előnye. Egy kis cégnél a személyes kapcsolatok szerepe jelentősebb, rugalmasabban lehet egy-egy dolgozó igényét kezelni – véli az elnök.

Illés József ceglédi egyéni vállalkozó, aki egy szerszámkészítéssel foglalkozó kovács üzem vezetője, azt mondja: tart attól, hogy a 38 szakembere közül néhányat elcsábít a Mercedes. Fizetésemeléssel, jó munkahelyi légkörrel próbálja otthon tartani a munkatársait. Abban bízik, hogy sokan nem szeretnek ingázni, így ugyanis Ceglédről Kecskemétre napi két órát kellene utazni.

Hugyecz Zoltán, a kerekegyházi Gorter Fémipari Zrt. ügyvezető igazgatója azt mondja, hogy a magasabb fizetés elviszi az embereket. Nehéz újakat találnia. Eddig a 62 dolgozóból négyet csábított el a Mercedes. Ráadásul a legjobb szakemberek mondtak fel nála. A Mercedes keltette bérversenybe azonban nem száll be, mint mondja, a piac ezt nem engedi meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!