Gazdaság

2010.02.14. 18:06

Válságjelek a vásárban

A válság a vásárokat is utolérte. Az év első majsai vásárán gyér volt a felhozatal jószágokból és kevés alku végződött tenyérbecsapással.

Tapodi Kálmán

„Fejőgép eladó” feliratú kartonlappal a nyakában sétálgatott mankóira támaszkodva a szombati majsai vásárban Gyöngyösi Imre. A 70 éves gazdálkodó már régebben felszámolta tehénállományát, most a munkanélkülivé vált fejőgépén próbált túladni.[caption id="" align="alignleft" width="334"] Fejőgép eladó!
[/caption]

- Csípőprotézis műtétem volt és mankók nélkül még nem tudok járni, de így legalább mindenki láthatja mit árulok - mondta az  alkalmi "szendvicsember", aki a kórházi várólistákról is gyorsan kifejtette véleményét; hiszen csak az tudhatja milyen érzés hónapokat várni egy műtétre, akinek olyan fájdalmai vannak, mint neki voltak a tompora körül.

Fájdalmas a közhangulat is, amit könnyű felmérni a vásárban: munkanélküliség, pénztelenség és reménytelenség. Szinte mindenki erre panaszkodik.  Egy cukorka árus mesélte, szomorú látni, hogy sokan már egy olcsóbb édességet, vagy egy nyalókat sem tudnak megvenni a gyereknek, aki hiába könyörög szüleinek. - Régebben gyakran nekiadtam ilyenkor a nyalókát a síró kisgyereknek, de sajnálom, ma már nem tehetem meg - mesélte az asszony, aki harminchárom éve pakolja ki portékáit, ám mint mondta, ennyire rosszul még sohasem ment a bolt.

A bazársoron az új és használt ruháktól, rozsdás bicikliktől kezdve a rézfeszületig minden eladó, vevő azonban alig akad. Hiába volt az étvágygerjesztő illat, a pecsenyesütögetőknél sem kígyóztak sorok és a lélekmelegítők sem úgy fogytak, mint ahogy azt szerették volna az italméréseknél.[caption id="" align="alignleft" width="334"] Nem fogytak az edények sem
[/caption]

Az állatvásárban sem volt jobb a helyzet, sőt inkább aggasztóbb. Mindössze néhány ló álldogált a metsző szélben, valamint pár borjú jelentette a felhozatalt. Az egyik kupec meg is jegyezte: jövőre csikó sem lesz, mert már lófütty sincs! Malacból is kevés volt, de azok legalább az utánfutók ponyvájának enyhelyéből kandikálhattak kifelé, hátha feltűnik az új gazdájuk. Ebben bíztak a tenyésztők is, de inkább csak az árak felül érdeklődtek náluk. - Tizennyolcezerre mondom őket, persze azért alkudni lehet - mutatta formás jószágait egy harkakötönyi asszony, aki abban reménykedett, hogy elkelnek a malacai és nem kell azokat a cudar időben elvinni a másnapi félegyházi vásárba. Egy-két adás-vétel mégis születhetett, 12-14 ezer forint közötti összegekről beszéltek az emberek.[caption id="" align="alignleft" width="334"] Pangott az állatpiac, de érdeklődők leagalább akadtak
[/caption]

A jól értesülteknek arról is tudomásuk volt, hogy leáldozóban van a romániai sertésexport, mert leállnak az ottani nagy vágóhidak, ami tovább ronthatja a magyar sertéstartók helyzetét.

A zokszóból és a hidegből elég is volt bő másfélóra. Mikor hazaindultam láttam, hogy Gyöngyösi Imre is végigsántikált az árusok során. Táblája még ott volt a nyakában, a gépe alighanem tehén nélkül maradt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!