2010.02.10. 17:06
Kétezer család tartozik a vízműnek
Ma már 222 millió forinttal tartoznak a családok és a közintézmények a BÁCSVÍZ Zrt-nek. Kétezren részletfizetést kértek.
Melyiket fizessem ki? Melyiket halasszam el egy hónappal? Egyre többen gondolkodnak így ilyenkor hónap elején, amikor megérkeznek a számlák. Egyre több család tartozik a szolgáltatóknak, így a BÁCSVÍZ Zrt-nek is. Ezen nem is lehet csodálkozni. Kecskemét és térségében januárban lépte át a bűvös tízezres határt a munkanélküliek száma. Legalább is ennyi állástalant regisztráltak a munkaügyi kirendeltség munkatársai, akik jövedelme a korábbi hónapok töredékére csökkent.
– A növekvő szegénységet mi is érezzük. Az ügyfelek egy része egyre pontatlanabbul fizeti a vízdíjakat, mondja Szigeti Tiborné, a társaság gazdasági igazgatónője. Majd hozzá teszi: egy év alatt 50 százalékkal nőtt a ki nem fizetett számlák összege. Ez ma már 222 millió forintot tesz ki. Ennek háromnegyed részével a családok tartoznak. Egy fogyasztó átlagos szolgáltatási díjtartozása 15-20 ezer forint között van. De a nemfizetők között százezres illetve azt meghaladó nagyságrendű díjtartozás is előfordul.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Érzik a növekvő szegénységet az ügyfélszolgálaton
[/caption]
Elnézéstkérő leveleket kapnak
A növekvő szegénységet jelzi, hogy a kecskeméti, kunszentmiklósi, a kiskunfélegyházi és tiszakécskei kistérségben közel kétezren kérték azt, hogy az elmaradt számláikat több havi részletben törleszthessék. Az igazgatónő elmondta, hogy hetente több olyan levél is érkezik hozzá, melyben a feladók elnézést kérnek a fizetési késésért. Nem rég olyan diplomástól kapott törlesztést kérő levelet, aki leírta, hogy a devizahitelének drasztikus megemelkedése miatt kénytelen tartozni. Holott addig mindig pontos volt a befizetési határidők tekintetében.
A cég maximum hat havi törlesztési kedvezményt adhat azoknak, akik nehéz helyzetbe kerülnek. Ott, ahol nincs esély a megegyezésre, nincs fizetési hajlandóság, a hatályos jogszabálynak megfelelően szolgáltatás korlátozást végeznek, többnyire vízmérő leszereléssel. Tavaly a kecskeméti térségben 57, a kunszentmiklósiban 27, a kiskunfélegyháziban 16 esetben mentek ki a szerelők ilyen ügyben. Az eredeti állapot helyreállítása jelentős költségekkel jár.