2009.01.08. 14:01
Kilencmillióból fejleszthetnek
Nagyjából kilencmillió forintot nyert két pályázaton a petőfiszállási általános iskola, informatikai rendszerének fejlesztésére, régi eszközeik cseréjére.
Az oktatási és kulturális tárca egy éve írt ki pályázatot az általános iskolák modern informatikai infrastruktúrájának fejlesztésére, valamint az „intelligens iskola” modellek kialakításának támogatására. A tenderre a petőfiszállási iskola is beküldte pályázatát, melyet Kalmár Edit, az intézmény matematika és informatika tanára fogalmazott meg. Az elmúlt év utolsó napjaiban megérkezett a várva-várt válasz: melyben a szaktárca támogatáskezelő igazgatósága tájékoztatta a tanárnőt arról, hogy az iskola pályázatát befogadták, s amint lebonyolítják a közbeszerzési eljárást, máris megkapják az igényelt informatikai eszközöket. A régi számítógépek közül minden tanteremben elhelyeznek majd egy-egyet, hogy szünetekben bármelyik gyerek kedvére játszhasson, vagy épp bolyongjon egyet az interneten. Addigra – a tervek szerint – az összes tantermet úgymond bevezetékezik.
Az iskola egy másik pályázaton is sikeresen szerepelt. Ez az intézmény használt eszközeinek cseréjéhez, illetve új eszközök, bútorok beszerzéséhez biztosít kétmillió forintos támogatást. Az összegből minden tanterembe új vonalas és négyzetrácsos táblát vásárolnak, de a régi padok egy részét is lecserélik.
H. Tóthné Szász Magdolna igazgató elmondta: az iskola a 2008-as költségvetési évet jelentős bérmaradvánnyal zárta. Ám a szakszervezet, a közalkalmazotti tanács, mi több, valamennyi dolgozó úgy döntött, nem veszik fel a nekik járó pénzt, hanem inkább felajánlja új bútorok, játékok vásárlására. Ahogy az intézményvezető fogalmazott: csupa olyan emberből áll a közösség, akik számára az a legfontosabb, hogy olyan környezetet alakítsanak ki, amelyben nemcsak ők, de a gyerekek is jól érzik magukat.
Kalmár Edit tanárnő nem helybeli születésű, Városföldről jár át naponta Petőfiszállásra. Mindazonáltal éppúgy szívügyének tekinti az iskola gyarapítását, mint akármelyik tősgyökeres petőfiszállási kollégája. A matematika-informatika szakos tanárnő egyben az iskola informatikai hálózatának rendszergazdája is. Ezért a tevékenységéért tavaly félmillió forintot kapott az önkormányzattól. Kalmár Edit azonban nem vette fel a pénzt, inkább felajánlotta az intézmény korszerűsítésére.
-->