Gazdaság

2008.11.04. 22:21

Hetvenmillió forint, harminckét ágy

Átadták ma (kedden) délután a bajai kórház rehabilitációs osztályának új épületét.

Géczy Zsolt

Révfy Zoltán polgármester örömmel jelentette be, hogy az egészségügyi reformnak nevezett ámokfutás ellenére már a harmadik nagyberuházás fejeződött be 2006 óta az intézményben.

Korábban a sebészet és a műtő újulhatott meg. Az osztály 32 ággyal működik. Tóth Gábor főigazgató főorvos elmondta, hogy 70 millió forintot nyert az intézmény az épület felújítására és a megfelelő műszerek beszerzésére. A kórház, az önkormányzat és a kivitelezést végző bajai Emel Kft. segítségével sikerült ezen összegből megteremteni a megfelelő, korszerű feltételeket.

 

Ezek is érdekelhetik