2011.03.29. 00:00
Ízletes mértékletesség tavaszi levessel és focacciával
A civilizáció történetét át meg átszövik az étkezés rendjének szabályozására vonatkozó törvények, rendeletek, intelmek, szokások – minden vallás előírja híveinek bizonyos időszakokra a böjtöt.
Nagyböjt
A keresztény kultúrkör egyházi rendjének legszigorúbb táplálkozási előírásai – már a korai kereszténységtől – a nagyböjti időszakra vonatkoznak. Középkori források alapján azonban az is tudható, hogy egykor az év nagyjából 140-160 napjára rótták ki az emberekre a hústól való tartózkodást: voltak korok, mikor a hétfő, szerda és a péntek, máskor a szerda és a péntek, később már csak a péntek lett ilyen nap.
Óvatosan, de finoman
Tény, hogy a lemondás a húsevésből fakadó örömforrásról vagy a pogány állatáldozat rituális elfogyasztásának radikális elutasítása ma már nehezen elképzelhető okai az étkezésben tanúsított önmegtartóztatásnak, tisztulásnak, de a húsvét előtti 40 nap során napjainkban is sokan fordítanak fokozottabb figyelmet a mértékletességre, könnyebb ételek vagy kisebb adagok fogyasztására. Ez persze közel sem jelenti azt, hogy az ízletes vagy finom falatokat száműzni kellene a konyhából, sőt!