Hírek

2006.05.12. 19:24

Radikális reformot sürgetnek az egészségügyben

Az egészségügy radikális reformját kérik Gyurcsány Ferenchez és Kuncze Gáborhoz eljuttatott nyílt levelükben egészségügyi szakemberek. A változtatásokhoz megalakítandó tanácsadó testületük segítségét ajánlják.

BAMA

„Aggodalommal figyeljük a médiát, és azt látjuk, halljuk, hogy az egészségügy reformja terén a konszenzus nem látszik körvonalazódni” – áll abban a levélben, melyet Rudas László, az Istenhegyi Magánklinika vezetőjének nevével fémjelzett szakértői csoport küldött szerdán Gyurcsány Ferenc kormányfőnek és Kuncze Gábor SZDSZ-elnöknek. A levélben a szakértői csoport segítségét és szakmai tapasztalatát ajánlja fel a jövendőbeli kormánynak az egészségügy radikális átalakításához. Rudas László, a levél első számú aláírója lapunknak azt mondta: ideológiai és párthozzáállás nélkül alakult ki az a kör, amely tanácsaival segítené az egészségügy átfogó reformját, mely szerintük elengedhetetlen a közeljövőben. Rudas László azt mondta: tagjaik között ugyanúgy megtalálható a szocialista és liberális, mint a polgári, jobboldali értékeket valló.

A szakemberek levelükben rámutatnak: a közelmúltban az ágazat rendbetételére vonatkozó javaslatok elsősorban forrásnöveléssel foglalkoznak – mint például az Élet és Irodalomban megjelent, többek között Bokros Lajos volt pénzügyminiszter által jegyzett tanulmány –, miközben világosan látszik, hogy a megoldás nem a „lyukas vödörbe több vizet tölteni”, hanem először a lyukakat kell befoltozni. „Ez az egészségügyi struktúra, ez a megkövült rend, ez a pazarló gazdálkodás nem tartható fenn” – írják. A levél írói arra kérik a pártvezetőket: „kompromisszumkészségüket növelve” mielőbb állapodjanak meg „az egészségügy drasztikus reformját illetően”.

Rácz: cél a hosszú távú egészségpolitika

Nem lehet négyéves kormányzati ciklusokban gondolkodni, hosszú távú egészségpolitikát kell kialakítani – mondta Rácz Jenő egészségügyi miniszter pénteken, az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából tartott budapesti rendezvényen. A tárcavezető úgy fogalmazott: „a múltból meg kell őrizni azt, ami érték, és azt tovább kell vinni”.

A miniszter a különböző elkészült szakmai programokra utalva azt mondta: „leraktuk azoknak a változásoknak az alapjait, amelyekre joggal építhetjük a jövő terveit”. Rácz szerint a szakmai programok megvalósításához hozzá kell nyúlni az ellátórendszer struktúrájához és a finanszírozás rendszeréhez, mégpedig úgy, hogy közben a szakdolgozókról sem szabad megfeledkezni.A levél szerzői az átalakítás kulcsát a piac megnyitásában és az egészségügyi szolgáltatók versenyeztetésében látják. Azt írják: „európai norma a szektorsemlegesség, a függetlenség, az egyenlő elbírálás. A szolgáltatókat, klinikákat, magánkórházakat személytől, szervezettől, tulajdoni formától, működtetőtől teljesen függetlenül az ár és minőség alapján versenyeztetve kell a piacra beengedni és a társadalombiztosítás által finanszírozni.”  De nem csupán a szolgáltatókat, hanem az egészségbiztosítókat is versenyeztetnék a levél aláírói, bár jelzik: abban eltérnek az álláspontok, hogy azonnali teljes piacnyitásra, vagy – első lépésben – az Országos Egészségbiztosítási Pénztár több szakmai szervezetté, tagfinanszírozó kasszává alakítására van-e szükség. Ezzel kapcsolatban Rudas László lapunknak azt nyilatkozta: mindez hasznos fegyver lehet a hálapénz elleni küzdelemben is, hiszen ha a beteg tisztában van azzal, hogy mennyi pénzért milyen szolgáltatást kap, nem fog további borítékot az orvosok vagy a személyzet zsebébe csúsztatni.

Márpedig ha így van, azaz a finanszírozók és a finanszírozottak is versenyeznek, akkor kisebb többletforrással sokkal magasabb szintű szolgáltatásokat lehet nyújtani. A kiegészítő biztosításokat pedig Rudas László szerint az emberek megfizetik, ha tudják, hogy betegségük esetén valóban többletszolgáltatást kapnak, legyen az kórházi elhelyezésükkel és ápolásukkal, vagy éppenséggel kieső jövedelmük pótlásával kapcsolatos.
Rudas László kérdésünkre elmondta, nem kívánnak semmilyen kormányzati funkciót vagy hivatalt ellátni, az általuk tervezett mintegy tizenöt fős tanácsadó testület azonban szerintük hatékony segítséget tudna nyújtani a fenti változtatások gyors megvalósításához.

A miniszter a különböző elkészült szakmai programokra utalva azt mondta: „leraktuk azoknak a változásoknak az alapjait, amelyekre joggal építhetjük a jövő terveit”. Rácz szerint a szakmai programok megvalósításához hozzá kell nyúlni az ellátórendszer struktúrájához és a finanszírozás rendszeréhez, mégpedig úgy, hogy közben a szakdolgozókról sem szabad megfeledkezni. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!