Friss hírek

2012.11.22. 09:11

Újabb 700 millió megy kommunikációra

Új igény merült fel, indokolt a Miniszterelnökség. Az összeg akár 90 százalékkal is nőhet.

BAMA

Új igény merült fel" a Miniszterelnökségen, ezért jövőre 700 millió forinttal többet költenek kommunikációra, mint azt eredetileg tervezték. Két tárgyalásos közbeszerzésen fogják elkölteni a pénzt, amelynek összege végül a 700 milliónak csaknem a duplája is lehet.

Két részből álló közbeszerzési eljárást tervez a Miniszterelnökség a 2013-2014. évi kommunikációs feladataival összefüggésben: az egyik, a szervezet kreatív feladatainak ellátásához kapcsolódó beszerzésre nettó 150 millió forint, a másik, médiavásárlásról szólóra nettó 550 millió forint áll rendelkezésre, a keretösszegtől mindkettő esetében plusz 90 százalék erejéig lehet eltérni.

A közelmúltban a kormányzati portálon jelent meg a Miniszterelnökség idei évi közbeszerzési tervének második módosítása. Az MTI ennek részleteire kérdezett rá a szervezetnél. Eszerint a Miniszterelnökség vállalkozási keretszerződés megkötésére készül 2013-2014. évi kommunikációs feladatainak ellátására, az eljárást 2012 negyedik negyedévében indítják meg, a szerződés időtartama 2014. május 31-ig szól, és azért van rá szükség, mert "új igény merült fel".

Hirdetmény közzétételével induló, tárgyalásos közbeszerzési eljárást indítanak, amely két részből áll. Az egyik vállalkozási keretszerződést a Miniszterelnökség következő két éves - 2014 májusának végével záruló - kreatív feladatainak ellátáshoz szükséges munkák (kreatív marketingkommunikációs stratégia és márkakommunikáció tervezése, üzenetek megfogalmazása) elvégzésére kötik, 150 millió forint "plusz 90 százalék eltérés erejéig". A másik keretmegállapodás médiavásárlási, médiakampány-tervezési, médiastratégia-kidolgozási feladatokra vonatkozik majd, a keretösszeg itt nettó 550 millió forint plusz 90 százalék lehetséges eltérés.

Ezúttal nem egy konkrét cél indokolja a közbeszerzési terv módosítását, mint az IMF-EU megállapodással kapcsolatban október első felében rendelt médiakampány esetén, hanem "a 2010 júniusa óta eltelt időszak hasonló jellegű beszerzéseinek visszamenőleges vizsgálata és a jövőben esetlegesen felmerülő kommunikációs tevékenység összevetése alapján" vetődött fel az új igény - közölte a Miniszterelnökség.

Itt olvashat a Miniszterelnökség tanácsadással kapcsolatos külső megbízásairól, vagyis a Századvég Alapítványról, amellyel eddig összesen 3,1 milliárd forint értékben kötött szerződést a kormány. A feladat szakpolitikai kutatás, tanulmányírás, projektmenedzsment és kommunikációs stratégiai tanácsadás, valamint jogszabály-előkészítéssel kapcsolatos szakpolitikai tanulmányok készítése. A Századvég 95 százalékban a miniszterelnökségnek dolgozik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!