2006.01.30. 13:10
Szexjelenetek miatt perelik a videójátékot
Los Angeles város főügyésze szerint a GTA: San Andreas készítői vétettek a versenyszabályok ellen azzal, hogy eltitkolták: a videojátékban pornográf jelenetek vannak.
[caption id="" align="aligncenter" width="320"] Egy (be)tiltott szexjelenet
[/caption]Rocky Delgadillo városi főügyész keresetet indított a tavalyi szexbotrány miatt elhíresült sikerjáték kiadója, a Rockstar Games, és annak anyavállalata, a Take-Two Interactive ellen. A vád szerint a cégek megsértették a Los Angelesben érvényes kereskedelmi szabályokat azzal, hogy félrevezető tájékoztatást adtak a San Andreas tartalmáról, és jogosulatlan versenyelőnyhöz jutottak ezzel.
A videojáték 2004 októberében jelent meg először Playstation 2 játékkonzolra, majd körülbelül fél évvel később követte a PC-s változat. Az akciójáték tele van erőszakos jelentekkel, főszereplője pedig főleg bűncselekményekkel (például rablással és autólopással) keresi kenyerét. Az amerikai civil szervezeteknek viszont nem a brutalitás szúrta a szemét, hanem a végleges történetből kihagyott, de egy internetről letölthető kiegészítéssel aktiválható pornográf minijáték.
A rejtett szexjelenetek miatt egy szülői szervezet robbantotta ki a játék körüli botrányt, amelyet akkor már több mint tízmillió példányban adtak el. A kiadó ennek hatására szigorúbb korhatáros besorolást adott a szoftvernek, ami egy időre el is tűnt a nagy amerikai áruházláncok polcairól. A GTA: San Andreas csak akkor térhetett vissza a legnagyobb forgalmú üzletekbe, amikor készítői elérhetetlenné tették az inkriminált jeleneteket. (hirek.ro)