Friss hírek

2006.01.26. 09:24

Ma Kínával egyezkedik atomügyekben Irán

Oroszország után csütörtökön Kínába utazik a nukleáris fejlesztésért felelős iráni főtárgyaló, Ali Laridzsáni. A perzsa politikus megértést remél Kínától, mely eddig is elnézőnek mutatkozott Irán megítélésében.

BAMA

Ma kínai vezetőkkel tárgyal Ali Laridzsáni, aki a perzsa kormány atomfejlesztési programjának nemzetközi elfogadtatásával van megbízva. Laridzsáni az ezt megelőző oroszországi tárgyalásokon némi engedményt tanúsított arra vonatkozóan, hogy Irán esetleg hajlandó lenne az urándúsítást orosz együttműködéssel végezni. A mai kínai úttól a perzsa kormány azt reméli, hogy Kína továbbra is kitart a mellett az álláspontja mellett, hogy nem csatlakozik azokhoz az országokhoz, melyek ENSZ-szankciókat követelnek az ENSZ Biztonsági Tanácsától Irán atomfejlesztési taktikái miatt. Kína azonban politikai megfigyelők szerint kettős szorításban van: nem akarja elveszíteni a rohamosan fejlődő gazdasága számára rendkívül fontos olajszállításokat, ugyanakkor most is figyelmeztetést kapott a szintén ezen a héten Kínába készülő Robert Zoellick amerikai külügyminiszter-helyettestől, hogy ne tegyen engedményeket a veszélyes kísérleteket folytató perzsa államnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik