2005.11.25. 19:56
Sólyom László köztársasági elnök Barcelonába utazik
Barcelonába utazik Sólyom László köztársasági elnök és Somogyi Ferenc
külügyminiszter, jelenti a CENA hírügynökség. Sólyom László köztársasági elnök
november 27-én és 28-án részt vesz az euromediterrán országok állam- és
kormányfőinek Barcelonában megrendezésre kerülő csúcsértekezletén. A magyar
köztársasági elnök és Somogyi Ferenc külügyminiszter előreláthatólag
munkamegbeszélésen vesz részt, amelyet A közel-keleti békefolyamat, a
civilizációk szövetségének kezdeményezése címmel rendeznek. Sólyom László
köztársasági elnök vasárnap díszvacsorára hivatalos I. János Károly spanyol
királyhoz, az Albeníz-palotába. Hétfőn János Károly spanyol király megnyitja az
euromediterrán csúcsértekezletet, amelyen plenáris ülésre is sor kerül Tony
Blair brit miniszterelnöknek, az EU soros elnökének vezetésével. Sólyom László
köztársasági elnök és Somogyi Ferenc külügyminiszter részt vesz a Pasqual
Maragall i Mira, a katalán autonóm kormány elnöke és a Joan Clos, Barcelona
polgármestere által adott ebéden, áll a jelentésben.