2005.11.07. 12:10
Mór: „nincs meg a gyilkos”
Továbbra sincs meg a gyilkos a móri ügyben” – állítják azok a szakújságírók, akik nagyon erős kritikát fogalmaznak meg ma este a közszolgálati televízió Kék fény című műsorában.
A bűnözés hazai történetének legvéresebb, az egész országot megrázó rablógyilkosságában a kegyetlen gyilkosok nyolc védtelen embert öltek meg a csendes, Vértes-hegység lábánál fekvő kisvárosban 2002. május 9-én.
A nyomozásában az ügyet kezdetektől figyelemmel kísérő újságírók szerint a nyomozók akkor követték el a legnagyobb hibát, amikor Hajdú és Kaiser képbekerülésével az összes többi verziót már nem nyomozták tovább, hanem feladták. A kritikusok elismerik, hogy a rendőrség nagy politikai és társadalmi nyomás alatt dolgozott az ügy példátlan hordereje miatt. De a bűnügyi újságírók véleménye szerint semmilyen nyomásra sem lett volna szabad a többi szálat elengedni. Indoklásuk szerint azért sem, mert még a gyilkos fegyver sincs meg. Azért sem, mert Hajdú és Kaiser egész más módszerekkel „dolgozott” korábban. Szerintük teljesen életszerűtlen az is, hogy a móri bankfiók trezorjában több millió forintot bennhagytak a gyilkosok és a kézikasszából sem vittek el minden pénzt. Az újságírók azt hangsúlyozzák a mai esti műsorban, hogy nem a bíróságot okolják, hiszen az igazságszolgáltatás hozott anyagból dolgozott. Nem tartják helyesnek, hogy a rendőrség nem áll ki a nyilvánosság elé közérthetően levezetve, hogy a cselekményben és a nyomozásban mi, mikor, miért történt és azt sem mondják ki nyíltan, hogy mi történhet a továbbiakban. A rendőrség ugyanis hallgat – vélik a Kék fény ma esti műsorában megszólaló szakértők –, miközben maga a rendőrség is megosztott a móri ügy megítélésében. Mindez arra enged következtetni, hogy nem pusztán néhány újságíró, hanem jó néhány rendőr kritikus véleménye is megegyezik.