Friss hírek

2005.09.09. 16:55

Nagy Könyv filmek

BAMA

A TOP12 regényt népszerűsítő Nagy Könyvtárbusz ugyan már visszadübörgött szűkebb hazájába, Ceglédre, de amerre a nyáron mozgókönyvtárként megfordult (a VOLT Fesztiválon, a Művészetek Völgyében, a Sziget Fesztiválon és a Budapest Parádén), mindenütt nagy érdeklődéssel fogadták a könyvbarátok. A négy rendezvényen összesen tízezer látogató, több mint 26 ezer "versenyen kívüli" szavazattal bizonyította A Nagy Könyv és így az olvasás népszerűségét. A Nagy Könyv műsor- és programsorozat őszi folytatását és egyben a döntő szakaszát a TOP12 könyvből készülő irodalmi versenyfilm-sorozat alkotja. A szeptember 22-ei "sorsoló" műsorban már részleteket láthatunk a művekből, és ekkor dől el sorsolással az is, mely művek kerülnek párba egy-egy adásban október elsejétől hat héten keresztül. A hat elődöntőben tehát két-két regény mérkőzésére kerül sor, a műsorok után pedig egy hétig szavazhatnak a nézők az általuk kiválasztott filmre sms-ben, vezetékes telefonon és az interneten is.

Ezek is érdekelhetik