Friss hírek

2005.07.28. 11:15

Elhunyt Ruszt József rendező

A 68 éves művészt hosszan tartó súlyos betegség után, szerdán éjjel a Zala Megyei Kórházban érte a halál.

BAMA

Elhunyt Ruszt József érdemes és kiváló művész, Jászai Mari- és Kossuth-díjas rendező. A művész 1963 és 1974 között a debreceni Csokonai Színház, 1978-ig pedig a kecskeméti Katona József Színház, majd a Népszínház rendezője volt. A Nemzeti Színházban 1982-től, Szegeden 1988-tól rendezett. 1990-ben egy színészcsoporttal kivált a szegedi színház társulatából, és megalapította a Független Színpadot, amely 1994-ig Budapesten működött. Klasszikus darabokat is újabb rendezési felfogásban állított színpadra, újításai gyakran meghökkentőek voltak. 1995-től a Budapesti Kamaraszínház művészeti vezetője volt, de többször vállalt vendégrendezést vidéki színházakban is.

Ruszt József 1975-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1977-ben az érdemes művész, 1985-ben a kiváló művész címet nyerte el. 1989-ben a Magyar Művészetért-díjjal, 1993-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. Zalaegerszeg városától színház- és társulatteremtő tevékenységéért 2004-ben Pro Urbe-díjat kapott. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színháznak 1982-ben alapítója, majd 1986-ig igazgató-főrendezője volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!