2005.03.31. 08:56
Aláírásgyűjtés az új érettségi ellen
Aláírásgyűjtést kezdeményezett a kétszintű érettségi pontozási szabálya miatt a főváros XII. kerületében lévő Városmajori Gimnázium szülői munkaközössége.
A szülők akciójának célja, hogy módosuljon a kétszintű érettségi pontozási rendszere, amely jelentős különbséget okoz a korábban és az idén érettségizők között. A pontszámok megállapításakor gond azokon a szakokon lehet, ahol többszörös a túljelentkezés: például az orvostudományi képzésben, a pszichológia szakokon, vagy a jogászoknál.
Szebedy Tas, a XII. kerületi iskola igazgatója elmondta, hogy téma fél éve napirenden van, ám eddig felvetéseikre eddig nem reagáltak.
A kétszintű érettségi számítási mmódszerével kapcsolatban február 24-én egy szülői szervezet az Alkotmánybírósághoz fordult. A Tüskevár Országos Szülői Egyesület nevében két szülő a kétszintű érettségi szabályozásának felülvizsgálatát, egyes pontjainak megsemmisítését kérték. Magyar Bálint oktatási miniszter akkor úgy nyilatkozott, hogy nem értenek egyet azzal a kifogással, amely a korábban szerzett érdemjegyek átszámítását vitatja.
-->