2005.02.02. 10:34
36. Magyar Filmszemle - zsúfoltság a dokumentumfilmek vetítésein
Állandó zsúfoltság mellett kezdődött meg a dokumentumfilmek vetítése a 36. Magyar Filmszemlén; több alkotás esetében pótelőadásokat kellett beiktatni - közölte a hivatalosan szerdán este megnyíló rendezvény sajtóirodája.
A nézők kedden két és félezer jegyet váltottak a budapesti Mammut moziba - olvasható a filmszemle internetes honlapján megjelent közleményben.
Több alkotásból, köztük Papp Gábor Zsigmond: Az ügynök élete, Pesty László: Budapest, végállomás és Fekete Ibolya: Utazások egy szerzetessel című filmjeiből pótelőadásokat kellett beiktatni.
A szervezők a dokumentumfilmek három vetítési napján összesen 6-7 ezer látogatóra számítanak.
"A nagy érdeklődés azt bizonyítja, hogy helyes volt folytatni azt a tavalyi kezdeményezést, hogy a dokumentumfilmek a szemle első napjaiban önálló programban mutatkozzanak be" - összegezte a sajtóiroda.
Kocsis Tibort, az Új Eldorádó című film rendezőjét idézték, aki azt mondta: "jó és követendő ötlet, hogy a dokumentumfilmek külön szerepelnek". Mint az alkotó hozzátette, megdöbbentő, jó érzés volt, hogy nagy tömegek érdeklődtek a dokumentumfilmek iránt.
Kisfaludy András, a Magyar Dokumentumfilm-rendezők Egyesületének (MADE) elnöke kiemelte: nagy örömmel vette, hogy a közönség jól fogadja az alkotásokat. Megítélése szerint a dokumentumfilmek eddig bemutatott versenyprogramjában magas színvonalú, értékes művek szerepelnek.
A filmszemle vetítéseire öt nap alatt 25 ezer jegyet adtak el, a legnépszerűbb alkotásnak Szabó István: Csodálatos Júlia és Ragályi Elemér: Csudafilm című alkotása bizonyult - áll a közleményben.
A jövő kedden záruló seregszemle versenyprogramjában 21 játékfilm, 42 dokumentumfilm, valamint 36 kísérleti és kisjátékfilm szerepel
-->