Friss hírek

2004.12.22. 16:39

Nyugalmazott rendőr altábornaggyá nevezte ki Mádl Ferenc Salgó Lászlót

Mádl Ferenc köztársasági elnök nyugalmazott rendőr altábornaggyá nevezte ki Salgó László vezérőrnagyot, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) volt vezetőjét szerdán, a Sándor-palotában.

BAMA

Mádl Ferenc a belügyminiszter előterjesztésére 2005. június 30-i hatállyal - szolgálati viszonyának megszüntetése és  nyugállományba helyezése mellett - nevezte ki nyugállományú rendőr  altábornaggyá Salgó László vezérőrnagyot. 

A köztársasági elnök az előléptetés okiratának átadásakor arra  hívta fel a figyelmet, hogy a rendőri munka mindenütt és mindenkor  különleges helyet foglal el az államok szervezeti rendjében és  hierarchiájában, mert bár alkotmányos keretek között, de a  legközvetlenebb hatalmat, uralmi pozíciót testesít meg. 

"Rendkívüli kihívás ez a rendőr számára, hiszen szolgálatát csak  a közérdek iránti alázattal, a törvények feltétlen betartásának  kötelezettségével láthatja el. És ez adja meg a rendőri munka igazi,  a mindannyiunk által elvárt tekintélyét" - mondta Mádl Ferenc. 

A köztársasági elnök azt mondta: Salgó László különböző felelős  beosztásokban egy sikeres pályafutást tudhat magáénak, élvezve  elöljárói és a kormányzat bizalmát.

Salgó László 2002. júniusa és 2004. szeptembere között volt  országos rendőrfőkapitány; a jövőben az európai uniós rendőrségi  együttműködést koordináló Europolban a terrorizmus és a különösen  veszélyes bűncselekmények elleni küzdelemmel foglalkozó szakmai  igazgatóhelyettes lesz. 

"Egy újabb kihívás - tábornok úr -, egy újabb feladat, amelynek  teljesítését azonban immár az Európai Közösség minősíti" - mondta a  köztársasági elnök.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!