2004.11.17. 13:34
Magyar-bolgár egyezményeket írtak alá
Magyarország és Bulgária közötti nemzetközi egyezmények felülvizsgálatáról szóló jegyzőkönyvet, valamint hároméves kulturális munkatervet írtak alá a két ország külügyi és kulturális minisztériumainak képviselői, a hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett bolgár államfő és vendéglátója, Mádl Ferenc köztársasági elnök jelenlétében szerdán Budapesten.
A két ország között kötött nemzetközi szerződések felülvizsgálatáról szóló jegyzőkönyvet Bársony András, a külügyminisztérium politikai államtitkára és Nikoláj Milkov, a bolgár külügyminiszter-helyettes látta el kézjegyével, míg a 2005 és 2007 közötti időszakra szóló kulturális munkatervet Schneider Márta, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára és a bolgár kulturális miniszter-helyettes, Boriszlav Abadzsiev írta alá.
Mádl Ferenc az aláírásokat követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: kiemelten fontos Magyarország számára, hogy Bulgária az Európai Unióhoz történő csatlakozása 2007-ben megvalósuljon. "Ehhez Magyarország minden támogatást meg fog adni" - tette hozzá az államfő, aki megelőzően zárt ajtók mögött tárgyalt bolgár vendégével.
Úgy fogalmazott: biztos abban, hogy a bolgár államfő látogatása lendületet ad a két ország közötti kulturális, gazdasági politikai kapcsolatok erősödésének. Gazdasági, diplomáciai és kormányzati erőfeszítésekkel növelhető a kereskedelmi forgalom nagyságrendje, főként a modern technika tekintetében - fűzte hozzá.
Véleménye szerint ígéretesen alakulnak a bolgár és magyar vállalati kapcsolatok is, ugyanakkor ez is továbbfejleszthető. A kulturális munkaterv aláírása kapcsán kifejtette: fontosak a két ország közötti oktatási kapcsolatok és felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyarországi bolgár kisebbségnek a magyar kormányzat megadja a kellő támogatást.
A bolgár államfő kiemelte: Bulgária ugyanolyan jó szövetséges lesz az unióban, mint jelenleg a NATO-ban. Közölte: arra kérték a magyar felet, nyújtson támogatást ahhoz, hogy Bulgária megtehesse a szükséges lépéseket uniós csatlakozásához.
Georgi Parvanov nagy eredménynek nevezte a két ország közötti nemzetközi szerződések felülvizsgálatáról szóló jegyzőkönyv aláírását, hozzátéve, hogy az utóbbi években a bolgár-magyar kapcsolatok dinamikusan fejlődtek.
A köztársasági elnök nagyra értékelte a két ország közötti kereskedelmi forgalom éves növekményét, ugyanakkor kiemelte, hogy gazdagítani kellene az árucsere-forgalom elemeit, előtérbe helyezve a korszerű gazdasági együttműködési formákat.
A szállítás területén megvalósított együttműködésről szólva közölte: a két országnak szolidárisnak kell lennie egymással, amikor az Európai Unió közlekedési folyosóinak használatát vizsgálják. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: örömmel fogadta, hogy Magyarország további fuvarengedélyeket ad át bolgár árufuvarozóknak.
A bolgár államfő nagyra értékelte a magyar kormányzat bolgár kisebbséghez való viszonyát, hiszen, mint mondta, túl azon, hogy támogat egy bolgár általános és középiskolát, segítséget ad a kisebbség egyéb tevékenységeihez is.
A tájékoztatót követően a bolgár köztársasági elnök és felesége tiszteletére Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és felesége, Dobrev Klára ad ebédet a Parlamentben, majd Georgi Parvanov zárt ajtók mögött megbeszélést folytat Csányi Sándorral, az OTP Bank elnökével, valamint találkozik Göncz Árpád volt köztársasági elnökkel is.
Az államfő délután koszorút helyez el a Hősök terén, az ismeretlen katona sírjánál, majd a szerdai programot díszvacsora zárja, amelyet a Sándor-palotában Mádl Ferenc és felesége, Mádl Dalma ad a vendégek tiszteletére.
-->