Friss hírek

2004.11.11. 11:17

Fővárosi forrásmegosztás - állami, önkormányzati egyeztetést kezdeményezett a szakbizottság

Egyeztetést kezdeményezett szerdai ülésén a fővárosi önkormányzat pénzügyi bizottsága az államkincstár, a BM, a KSH, valamint a főváros és a kerületek között a forrásmegosztással összefüggő anomáliák rendezésére.

BAMA

A testület szorgalmazza, hogy még a Fővárosi Közgyűlés december 16-i ülése előtt alakítsák ki azt a szakmai konszenzust, amely alapján dönthetnek az idei és a tavalyi forrásmegosztási rendelet módosításáról.

Atkári János (SZDSZ) főpolgármester-helyettes jelezte az ülésen, hogy a korrekció során várhatóan 2,5 milliárd forintot átcsoportosítanak a kerületektől a fővároshoz. Ebből egymilliárdot egy háttérszerződéssel vissza is adnak, mivel hibás fővárosi adatokat is tartalmaz a forrásmegosztás.

A bizottság kormánypárti többsége leszavazta Hutiray Gyula (Fidesz) azon indítványát, hogy a megfelelő fórumoknál kezdeményezzék a forrásmegosztási törvény módosítását. A kormánypártiak az ellenzéki képviselő által ismertetett keddi MTI-hírből értesültek arról, hogy Molnár Gyula, az MSZP budapesti elnöke és a szocialista kerületi polgármesterek felkérték a párt parlamenti frakcióját a törvény vitatott részeinek módosítására.

A tavaly decemberi forrásmegosztási törvény alapján elfogadott ez évi fővárosi forrásmegosztási rendeletet még áprilisban az Alkotmánybíróságnál támadta meg a IV. kerület. A XV. kerület szocialista vezetése pedig a múlt hónapban jelentette be, hogy a szerintük is hibás forrásmegosztás miatt beperlik a fővárost. Rákospalotától több mint 300 millió forintot vonnának el.

Atkári János a tervadatok és a tényadatok közti eltéréssel, illetve azzal indokolta az elvonásokat, hogy a nyáron elkészült korrekciós javaslatba adatszolgáltatási és feldolgozási hibák kerültek.

A főpolgármester-helyettes egy októberi BM-állásponttal támasztotta alá, hogy év közben nem lehet korrigálni az adatszolgáltatási hibákat. Szeptemberben még a tárca előző politikai államtitkára azt közölte, hogy szükség esetén év közben is pontosíthatnak az adatokon.

A képviselők a BM és az IM közös álláspontját tartalmazó levélben értesültek arról is, hogy az összes érintett egyetértése esetén tudomásul vehető az, ha a törvény értelmezésének megfelelően módosítják az adatokat.

A BM jelezte azonban azt is, hogy egy alkotmánybírósági határozat szerint a központi állami szervektől származó jogi iránymutatást tartalmazó értelmezések kiadása és az ezekkel való irányítás alkotmányellenes.

-->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!