Kiderül ki lesz harmadszor is a győztes

Akár az argentin, akár a francia válogatott diadalmaskodik a katari labdarúgó-világbajnokság vasárnapi döntőjében, a győztes harmadszor foglalhatja el a futballvilág trónját.

baon.hu

A franciák csatára, Olivier Giroud címvédésre készül csapatával

Forrás: Manu Fernández/MTI/AP

A 22. vb-döntő egyik legnagyobb kérdése, hogy Lionel Messi, a dél-amerikai együttes csapatkapitánya megkoronázza-e páratlan pályafutását a világbajnoki aranyéremmel, amelynek megszerzésére másodjára lesz lehetősége a 2014-es, a németek elleni vesztes finálé után.

A Copa America címvédője támadójátékban nem emelkedett ki a mezőnyből, elsősorban a Paris Saint-Germain világklasszisának villanásaira épített, Messi pedig nem is maradt adós ebben a tekintetben, mert hajszálpontos lövésekből volt eredményes kulcspillanatokban, illetve rendre zseniális passzaival hozta helyzetbe társait. Az argentinok védekezése viszont a legjobbak közé tartozik, hiszen mérkőzéseik felén nem kaptak gólt, de ami igazán a döntőbe repítette az együttest a nyitófordulóban Szaúd-Arábiától elszenvedett váratlan vereséget követően, az a koncentráltság, elhivatottság és győzni akarás.

Messi nagyszerű formájával segítette a vb előrehaladtával egyre jobban futballozó Argentínát, társai pedig mindent megtettek, hogy a hétszeres aranylabdás játékost hozzásegítsék az egyetlen hiányzó trófeájához, amelytől már csak egy találkozó megnyerése választja el. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!