Foci-Eb 2021

2021.07.01. 12:43

Kleinheisler László már nem harapja le a bírók fejét, inkább elsétál

Scholes helyett már Kantéhoz hasonlítják, nevelőapja szerint olyan tehetséges volt, hogy nem is kellett felfedezni. Minden buktató után talpra állt a magyar válogatott középpályása, aki az akaraterő fontosságáról, az etalonnak tartott ellenfélről, a letisztult játékáról, valamint az új becenevéről is beszélt a Nemzeti Sportnak.

 

Amikor Csobánkán gyerekfejjel éjjel-nappal rúgta a labdát, álmodozott arról, hogy két Európa-bajnokságon szerepel majd?

– Akkoriban még nyilván nem az járt a fejemben, hogy Eb-mérkőzéseken lépek pályára a válogatottban, de minden edzésen azért dolgoztam, hogy ilyen élményeket élhessek át – felelte lapunknak Kleinheisler László, az Eszék 27 esztendős, 37-szeres magyar válogatott középpályása. – Csak az lebegett a szemem előtt, hogy egyre jobb futballistává váljak, és amikor elérkezik az igazán fontos pillanat, mindent kiadjak magamból. Hála istennek, megadatott, hogy két Európa-bajnokságon is képviselhettem Magyarországot, büszke lehetek arra, amit eddigi pályafutásom alatt elértem. Ezzel együtt, amit korábban mondtam, továbbra is tartom: ez még nem a csúcs, rengeteg tartalék van bennem, szeretném is kihozni magamból.

NS-SZAKÉRTŐ

Juhász Roland, 95-szörös válogatott hátvéd: – Kicsit talán szeleburdibb volt a kelleténél, már akkor is jellemző volt rá, hogy a társaság középpontjában akar lenni. Fiatal kora ellenére megnevettette az idősebb játékosokat is, sok vicces pillanatot szerzett nekünk, néhány poénját ma is emlegetjük. Emellett már akkor is látszott, kivételes tehetség, igazi őserő. Mindenki láthatta, elnyűhetetlen játékos, aki szívvel-lélekkel futballozik. Örülök neki, hogy a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzésén megkapta a lehetőséget, amellyel élt is, ezáltal megváltozott a pályafutása. Nem mindennapi körülmények között került be a csapatba, de ez azért történt meg, mert megérdemelte. Hogy mennyire fogadta meg a tanácsainkat? Tőle kellene megkérdezni, ám azt éreztem rajta, hogy nyitott rá. Ma már sokkal jobban betartja a taktikai utasításokat, mint hét-nyolc éve, említettem, hogy szeleburdi volt, ez a játékára is jellemző volt. Akkoriban kevésbé tartotta be a taktikai kéréseket, sokat kellett a pályán »egyengetni«, esetleg segíteni a helyezkedését. Ebben nagyon sokat fejlődött, ezt láthattuk az előző évadban a horvát bajnokságban is. Remek klubidényt zárt, olvashattunk róla méltató cikkeket, remek visszajelzéseket kaptunk a játékáról. Korábban a Bundesligában szerepelt már topbajnokságban, ám lehet, hogy akkor még nem állt készen rá. Az előbb említett taktikai fejlődése miatt most érzem azt, elérkezett az idő, hogy rangosabb bajnokságban játsszon, és ne csak epizódszerep jusson neki. A horvát ligát már kinőtte, az Európa-bajnokság is megmutatta, van neki feljebb. Bízom benne, hogy felkeltette néhány klub érdeklődését és előre tud lépni. Abból nemcsak ő, hanem a magyar válogatott is profitálna.

Mi vezetett odáig, hogy a csobánkai fiúcska két Európa-bajnokságon szerepeljen?

– Ha egyetlen szóval kellene válaszolnom, azt mondanám: akarat. Mindent ennek köszönhetek. Mindig hittem magamban, akartam, küzdöttem, csak arra figyeltem, hogy az edzéseken mindent beleadjak. Szerencsére a nehezebb pillanatokban a családomra mindig számíthattam, mindenben támogatott, a nevelőapám is azt sulykolta belém, sohase adjam fel, és ha akadályba is ütköznék, csak dolgozzak tovább. Ez belém égett, már gyerekként is ilyen voltam. Így aztán hátráltathatott sérülés vagy bármilyen más buktató, mindig felálltam, és mentem tovább.

Az idei Európa-bajnoksághoz mi adta a legnagyobb erőt?

– Talán az önbizalmam. A legutóbbi bajnoki idényben éreztem, elkaptam a fonalat, jól ment a játék Eszéken, a gólok és a gólpasszok sem maradtak el, ez már jó alapot jelentett az Eb-felkészülésre. Azt pedig sohasem felejtem el, amit azon a három meccsen átéltünk, a szurkolók tizenkettedik játékosként biztattak minket, végig mögöttünk álltak, s ez hihetetlen erőt adott a kritikus percekben. Nagyon fontos, hogy a jövőben is számíthassunk rájuk, a válogatottnak szüksége van minden szurkolóra. Bízom benne, hogy a pályán mutatott teljesítményünkkel rászolgáltunk a bizalmukra, bizonyítottuk, jó és egységes csapatot alkotunk. Nagyon fontos, hogy a folytatásban is mindig kölcsönösen számíthassunk egymásra.

Melyik mérkőzésen játszott a legjobban a magyar válogatott?

– Összességében mindhárom meccsen jól futballoztunk, talán a Portugália ellenire mondanám azt, hogy több volt bennünk. Az első félidőben a kelleténél tompábbak voltunk, nem éreztük a ritmust, de a fordulás után javult a játékunk. Sajnos az utolsó tíz percet nem bírtuk ki, a végén talán a megfelelő koncentráció hiányzott. A másik két meccsen több helyünk volt játszani, különösen a középpályán nyíltak előttünk nagyobb területek. Megmutattuk, a legerősebb válogatottakkal is fel tudjuk venni a versenyt, és ha a folytatásban ugyanez a játék és mentalitás jellemez minket, nem vallunk szégyent. Sajnálom, hogy a továbbjutás végül nem jött össze, de büszkék lehetünk a teljesítményünkre.

VÉLEMÉNYEK

Bognár György, a Paks vezetőedzője, a III. Kerület és a Puskás Akadémia korábbi szakmai igazgatója: – A III. Kerületnél Novák József beszélt először Laciról, kollégám Csobánkán figyelt fel rá. Azt mondta az egyik edzői értekezleten, van egy kis vörös gyerek, akit feltétlenül látnom kell. Hallgattam rá, megnéztem, és valóban, vaknak kellett volna lenni, hogy ne vegyem észre a tehetségét. A nevelőapja azt mondta, nem magyar futballt játszik, ami az első perctől látszott is. Már tizenkét-tizenhárom évesen megvolt benne a kellő agresszivitás, amint elveszítette a labdát, azonnal rohant utána. Egyszer kéthetes nyári tábort tartottunk a gyerekeknek, amelyen arra kértük őket, próbáljanak a gyengébbik lábukkal lőni és passzolni. A többiek nem érezték, hogyan kell leszorítaniuk a lábfejüket, Lacinak viszont egyszer kellett megmutatni, és már lőtt is jobbal-ballal. A Norvégia elleni idegenbeli Eb-pótselejtezőn is a gyengébbik lábával szerezte a győztes gólt.

Nenad Bjelica, az Eszék vezetőedzője a germanijak.hr-nek: – Jó keretünk van, ám ha Kleinheisler László, aki iránt sokan érdeklődnek, távozik, szükségünk lesz új futballistára. Középpályásunk szerződése jövő nyáron lejár, most lehetne a leghasznosabban értékesíteni őt, ha nem hosszabbít velünk. Az Osijek egyértelműen szeretné, ha maradna, meglátjuk, neki mi a szándéka.

Benczés Miklós, a Puskás Akadémia FC korábbi vezetőedzője (2012–2013, 2015): – A Puskás Akadémiánál a kezem alatt mutatkozhatott be a felnőttek között, megkönnyítette a feladatomat, hogy kiváló utánpótlásedzők dolgoztak Felcsúton. Szertelen srác volt a pályán és azon kívül is. De a képességei már akkor kitűntek: a rúgótechnikája, az agilitása, az egy az egy elleni játéka, vagy hogy mindkét lábát jól használta. Az Eb-n érett játékot mutatott, jobban kivette a részét a védekezésből és a csapatjátékból, ami Marco Rossi érdeme elsősorban.

Gellei Imre, volt szövetségi kapitány, a Puskás Akadémia korábbi szakmai igazgatója (2010–2012): – Igazi „utcai harcos” volt a szó nemes értelmében. Akadtak persze buktatók a pályáján. Biztosan sokan hallottak a pingpongasztalos ügyéről, amely után nem maradhatott a kollégiumban, de a kezét nem engedtem el. Székesfehérváron parkolópályán volt, amikor Andreas Möller, a válogatott másodedzője kiszúrta, és Bernd Storck meghívta a válogatottba. Melegszívű, klassz srác, boldog vagyok, hogy mára lehiggadva nagy értéke a válogatottnak.

Bodnár Zalán, a Nemzeti Sport újságírója, korábbi kollégiumi, nevelőtanára: – Testközelből figyelhettem Laci fejlődését, hiszen 2011-től egyszerre voltam a FourFourTwo újságírója, a Puskás Akadémia munkatársa és a felcsúti kollégium nevelőtanára. Szerethető, szórakoztató csirkefogó volt, aki érti a zrikát, és csibész a pályán. Nevelőtanár kollégáimé az érdem, hogy a helyes úton maradt. A Felcsúton töltött éveimben négy srácról gondoltam azt, hogy válogatott lesz, Sallai Rolandról, Kleinheisler Lászlóról, Zsótér Donátról és Németh Erikről. Az előbbi kettő már célba ért.

A torna előtti egyik interjúban arról kérdeztük, az ellenfél középpályásai közül kit tart etalonnak. Akkor N'Golo Kanté nevét említette. A második csoportmeccsen összecsaptak, ám a találkozó után az UEFA nem a francia középpályást, hanem önt választotta meg a mérkőzés legjobbjának.

– Ami a Chelsea középpályását illeti, a pályán is meggyőződhettünk arról, elképesztő munkabírású játékos, rengeteget fut, mindent feláldoz a csapatért. Mindig kedveltem a játékát, teljesen más dimenziót képvisel, ezzel együtt nagy boldogságot jelentett, hogy abban a kilencven percben a szakemberek úgy vélték, én nyújtottam jobb teljesítményt. Még egyszer mondom, tudom, hogy a franciák játékosa teljesen más szintet képvisel, az egyéni díjat bármikor elcseréltem volna a csapat továbbjutásáért, de arra büszke lehetek, hogy a 2016-os Eb után a mostani tornán is volt egy mérkőzés, amelyen engem láttak a mezőny legjobbjának. Ezt nagyon nagy elismerésnek tartom.

Kicsit még maradva a francia játékosnál, Marco Rossi a napokban úgy fogalmazott, ön a magyar válogatott Kantéja. Egyetért ezzel?

– Furcsa egybeesés, mert amikor a Franciaország elleni mérkőzés után visszatértünk Telkibe, a többiek elkezdtek „vörös Kanténak” szólítani. Amikor lementünk az étkezőbe, egyszer csak azt hallottam: „Kanté, kérsz valamit?” Természetesen örülök, ha a szövetségi kapitány hasznos játékosnak tart, de N'Golo Kantéból csak egy van. Ez így van jól, egyébként sem szeretem más futballistához hasonlítgatni magamat. Nekem tökéletesen megfelel, ha Kleinheisler László maradok.

Mi volt a különbség a legutóbbi két Európa-bajnokság között?

– Erre nehéz válaszolni, elvégre más volt a szövetségi kapitány, a taktika és persze a keretben is sok változás történt. Nem mondanám, hogy az egyik jobb vagy rosszabb volt mint a másik, egyszerűen csak más volt.

A saját játékát illetően miben látta a különbséget?

– Öt évvel ezelőtt azt gondoltam, a topon vagyok: magabiztos, ide nekem az oroszlánt is, mert bármire képes vagyok. Kirobbanó erőben éreztem magam, átmentem volna a falon is a sikerért. Ezzel szemben most, huszonhét évesen érkezett el az időszak, amikor valóban képes voltam kihozni magamból azt, ami bennem volt. Akkor hittem, most pedig éreztem, hogy képes vagyok azon a szinten teljesíteni, amit elvárok magamtól. Ezzel együtt, amit korábban mondtam, tartom: ez nem a maximum, még fejlődhetek.

Kívülről úgy tűnt, öt évvel ezelőtt a lendület vitte előre, le-föl robogott, de talán túl sok energiát égetett el feleslegesen. Ezzel szemben mostanra sokkal letisztultabb a játéka, jobban osztja be az erejét.

– Szerencsére ezt több helyről visszahallottam, örülök, ha más is így látja. Mindig tanulni és fejlődni akartam, nem véletlen, hogy öt éve külön edzővel, Apró Attilával dolgozom, aki a mentális és a szakmai részre egyaránt figyel. Minden meccs után elemezzük a hibáimat, ezekből tanulhatok igazán, és szerencsére a futballban mindig van fejlődési lehetőség. Emellett tényleg nem égetem feleslegesen az energiámat. Korábban egy-egy ítélet után le tudtam volna harapni a játékvezető fejét, most inkább gyorsan elindulok a másik irányba...

A nyilatkozatai alapján úgy tűnik, a pályán kívül is fejlődött. Korábban rendre kerülte az interjúkat, most pedig összeszedetten és profin nyilatkozott a Franciaország elleni találkozó után. Ezen a téren is tanult, vagy az évek magukkal hozták a rutint?

– Ez nem szakembernek köszönhető, egyszerűen csak kimondom, amit érzek, és ami belülről jön. Igaz, hogy korábban nem szerettem nyilatkozni, a kamerák előtt kissé ideges voltam, mert úgy éreztem, nem tudom eléggé visszaadni azt, amit gondolok. Ez zavart, talán ezért sem szerettem interjút adni. Szerencsére ez mostanra megváltozott, de ezen a téren is van még mit csiszolni.

Bár még nem ért véget az Eb, a következő kihívás a vb-selejtezőcsoport folytatása lesz a magyar válogatottnak. Ezzel a teljesítménnyel meg lehet célozni a második helyet?

– Erről majd később értekezzünk! Most csak annyi történt, hogy bizonyítottuk, ilyen játékkal a legerősebb ellenfelekkel szemben is lehet esélyünk. Ha a folytatásban is ugyanígy küzdünk egymásért, sokra vihetjük, de ez még a jövő zenéje. Mindenesetre remek szakmai stáb vezet minket, mindenki a közös célért küzd, nincsen széthúzás, nincs egyénieskedés. És persze olyan csapatkapitányunk van, mint Szalai Ádám, aki a benne égő tüzet az összes játékosnak át tudja adni, valamint arra is minden percben figyel, hogy a taktikát mindenki maximálisan betartsa. Ez a két tényező kulcsfontosságú a csapat teljesítményének szempontjából.

A válogatottól Eszékre kanyarodva, a napokban vezetőedzője, Nenad Bjelica úgy fogalmazott, szeretné, ha a klubnál maradna, bár tisztában van vele, sok ajánlat érkezett önért. Elképzelhető, hogy távozik Eszékről

– Erről még korai beszélni. A következő napokban szeretném kipihenni a bajnoki idény és az Eb fáradalmait, minden más várhat.

Akkor még azt árulja el, mit üzenne azoknak a gyerekeknek, akik szintén nehezebb körülmények között élik a mindennapjaikat, és Európa-bajnoki részvételről álmodoznak?

– Azt, hogy ne adják fel az álmaikat, és semmi se törje meg az akaratukat! Minden edzésen hajtsanak kifulladásig, mindig hallgassanak az edzőjükre! Bennem ez a szemlélet már gyerekként kialakult, mindig ilyen voltam, de érettebb fejjel is azt mondom, nincs más út.

További érdekességek Kleinheislerről a Nemzeti Sport cikkében, itt!

Ezek is érdekelhetik