új keverés

2021.04.16. 13:20

Világhírű DJ-k pörgetik a zenéjét – megjelent MADDOW új EP-je

A budapesti bázisú elektronikus zenei producer és DJ, MADDOW nevét itthon kevesebben ismerik, pedig olyan, igazi A-kategóriás DJ-k figyeltek fel tehetségére, mint Tiesto, Alesso vagy éppen Diplo. Back in the Club című új EP-je pedig Don Diablo kiadójának, a Hexagonnak gondozásában jelenik meg.

Fotó: Selmeczi András

MADDOW (polgári nevén Kis Richárd) jelenleg az egyik legsikeresebb feltörekvő hazai house producer, aki nyáron Ludmilláék társaságában mutatta be első nagylemezét, zenéjéért pedig túlzás nélkül egymás után kapkodnak a legnagyobb elektronikus zenei kiadók. Az elmúlt időszakban már jó párnál sikerült zenéket megjelentetnie, például Hardwell, Nicky Romero vagy a Brohug kiadójánál, az igazi áttörést pedig a Tiesto vezette Musical Freedomos dala, a Get Down hozta meg.

“Úgy gondolom, szakmailag egy nagyon magas színvonalat képvisel ez a kiadó, és fantasztikus, hogy sikerült ezt a szintet megütni és világsztárok mellett látni a nevemet.

Nincs megállás, már készülnek az új dalok a Musical Freedomhoz. Ami nagyon büszkévé tesz, hogy ehhez a dalhoz a barátnőm (aki szintén producer, Manela néven tevékenykedik), kölcsönözte a hangját.”

Egyébként nem ez volt az első alkalom, hogy MADDOW és Manela közös tracken dolgozott: tavaly megjelent Potion című daluk elképesztő sikereket ért, a világon a 66. legjátszottabb dal volt DJ-k által. Oliver Heldens, Tiesto, Alesso, Morgan Page, és Kryder azóta folyamatosan játsszák a zenéit, illetve már a kiadójuktól is érkezett megkeresés, de annyi helyen feltűnt a dal, hogy még Diplo is rábukkant.

“Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ekkorát fog menni, csak fogtuk a fejünket, hogy mennyi ember kezdte el játszani a műsoraiban. Minden reggel úgy keltem fel, hogy megnéztem, hogy éppen ki rakta be a Potiont. Már elképesztően várom, hogy élőben is lejátszhassam.”

Bár felmerülhet bennünk a kérdés, hogy egy magyar srác zenéi hogy jutnak el a legismertebb nemzetközi DJ-khez, a válasz igencsak egyszerű: addig tanulta a szakmát, amíg nemzetközi minőségű zenéket nem tudott készíteni. Innentől pedig már csak az volt hátra, hogy demóit teljesen ismeretlenül elküldje a legnagyobb kiadóknak, szerte a világban.

“Mielőtt megjelent volna Potion semmilyen kapcsolatom nem volt, de azóta rengeteg ajtó kinyílt. Privát üzeneteket vagy emaileket szoktam kapni több híresebb producer/DJ-től (Oliver Heldens, Morgan Page, Kryder, Fedde Le Grand), hogy küldjem a zenéket és alig várják, hogy játszhassák. Azóta velük nagyon jó kapcsolatot ápolok.”

A mesébe illő nemzetközi sikereket tehát a 2020-as év hozta meg MADDOW számára, most megjelenő Back in the Club EP-je pedig Don Diablo kiadójánál, a Hexagonnál debütál, és a jövőben is jó néhány izgalmas együttműködés van kilátásban, hiszen friss trackjeit tényleg tárt karokkal várják a legmenőbb DJ-k. Hosszútávú tervei közt – természetesen amint a körülmények engedik, a fellépések mellett – híres produceri/énekesi együttműködések, illetve zenei szoftverek fejlesztése is szerepel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!