szorít az idő

2018.04.22. 21:30

Több százan vágnak neki tavasszal a Mount Everestnek

Az út hosszú és veszélyes, a sikeres csúcshódítás azonban legfőképpen a jó időjárás függvénye.

Forrás: Shutterstock

A nepáli hatóságok 38 helyi és külföldi csoportnak adtak engedélyt arra, hogy a tavaszi szezonban megmásszák a Mount Everestet (Csomolungma), a csoportokban 346 hegymászó próbálkozik a világ legmagasabb hegycsúcsának meghódításával. A csoportok között négy nepáli van, 20 fővel, a többi hegymászó külföldi – közölte Dines Bhattaraj, az engedélyeket kiadó nepáli idegenforgalmi hivatal vezérigazgatója a Hszinhua kínai hírügynökséggel.

Az illetékes szerint a hegymászók száma még nőhet, mert többen még csak most jelentkeztek engedélyért.

A hegymászók többsége már a Csomolungma alaptáborában van, amely hétnapos járóútra terül el a legközelebbi repülőtértől. Itt akklimatizálódnak legalább másfél hónapon keresztül, hogy a magashegyi betegség kockázatát csökkentsék.

Általában 75-90 nap szükséges ahhoz, hogy feljussanak a világ legmagasabb hegyének tetejére. A sikeres csúcshódításra azonban ennél kevesebb jóval kevesebb idő áll rendelkezésre, az ugyanis a jó időjárás függvénye, amely általában május közepére esik.

A Mount Everest-expedíciók mellett az alaptáborban gyülekeznek olyan hegymászók is, akik a szomszédos Lhotsét és a Nuptsét akarják megmászni, illetve a környékbeli tavakhoz terveznek feljutni. Ezért idén az alaptábor kissé zsúfolt lesz, mivel több mint kétezer hegymászó, hegyi vezető és málhahordó gyülekezik ott.

2017-ben 43 csoport kapott engedélyt a Mount Everest megmászására, és 445 hegymászó jutott fel a csúcsra.

A hegymászás a nepáli idegenforgalom és a gazdaság fontos bevételi forrása, a külföldieknek 11 ezer amerikai dollárt (2,8 millió forint), a helyieknek 710 dollárt kell fizetniük az engedélyért.

Idén a hegymászók többsége az Egyesült Államokból, Indiából és Kínából érkezett. Utóbbiból 54-en próbálkoznak, köztük egy kétszeresen amputált férfi.

A himalájai ország 22 hegycsúcsának megmászására a tavaszi szezonban 698 hegymászó kapott engedélyt az illetékes szerint.

Borítókép: Hegymászó az alaptáborban, 5380 méter magasan

Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!