Nemzeti Tehetség Program

2019.02.26. 18:15

Tehetségeket is támogathatunk az szja 1 százalékával

A felajánlásokat a kormány kiegészíti, így a fiatalok segítése valóban állami és civil összefogással valósulhat meg.

Forrás: Shutterstock

Idén is fel lehet ajánlani a személyi jövedelemadó (szja) 1 százalékát a Nemzeti Tehetség Programra (NTP), a kormány pedig – a korábbi évekhez hasonlóan – az összegyűlt adóbefizetésekkel egyenlő összeggel egészíti majd ki az idei keretet – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Illés Boglárka felidézte, tíz éve indult el az NTP, amely nemcsak a tehetségek kibontakozását támogatja, hanem segít a szülőknek és a pedagógusoknak is felismerni a tehetséges fiatalokat. A program indulásakor, 2009-ben 500 millió forintot fordítottak erre a célra, ez összeg mostanra hárommilliárd forintra nőtt, és míg kezdetben évente mintegy 15 ezer fiatalt segítettek, most már 350 ezret tudnak támogatni – ismertette a helyettes államtitkár.

Illés Boglárka úgy fogalmazott,

a fiatal tehetségek egyszerre szolgálják a jelent és a jövőt, elkötelezettségükkel és szorgalmukkal mindenkinek példát mutatnak, támogatásukkal pedig a nemzet jövőjét alapozzák meg.

Bajor Péter, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének ügyvezető elnöke kiemelte, az elmúlt években 350 ezren ajánlották fel az adójukat a programra, így ebből is látszik, hogy a tehetségek segítése közös nemzeti ügy, amely állami és civil összefogással valósul meg.

Kitért arra is, hogy nagyon fontosnak tartják a személyre szabott figyelmet, ezért képzéseket tartanak a szülőknek és a pedagógusoknak is,

valamint tutor programot indítottak, amelyen keresztül egy évre mentort kapnak maguk mellé a fiatal tehetségek.

A Nemzeti Tehetség Programot az Országgyűlés 2008-ban fogadta el. A program célkitűzései húszéves időkeretben, kétéves cselekvési programok végrehajtásával valósulnak meg. A támogatásra Magyarországról és külhoni magyarlakta területekről is pályázhatnak tehetséges fiatalok, valamint tehetséggondozó emberek, szervezetek és közösségek.

A személyi jövedelemadó 1 százalékát a 1823-as technikai számon lehet felajánlani, tavaly így több mint 1,4 milliárd forint gyűlt össze.

A program fővédnökei Zsédenyi Adrienn énekesnő, Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és Onodi Henrietta kutató, egykori NTP ösztöndíjas.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!