öt csillagos szolgáltatás

2018.05.23. 14:38

Sok balatoni strand újul meg idén

A magyar tenger számos fürdőhelyén hajtanak végre jelentős fejlesztéseket.

Keszthely, 2018. április 21. Nyárias meleg a keszthelyi strandon 2018. április 21-én. MTI Fotó: Varga György

A színvonaljavítást célzó kétmilliárdos program támogatásaiból 55 fürdőhely részesült a Balaton partján található körülbelül száz szabadtéri, közforgalmú strand közül – írja a Világgazdaság. A lapnak nyilatkozó Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke, Szigliget polgármestere elmondta: a támogatásból zömmel stégeket, játszótereket, parkokat, lépcsőket és járdákat, valamint kiszolgáló egységeket, például vizesblokkokat újítanak fel. A cél a tóparti fürdőzés infrastruktúrájának korszerűsítése, színvonalának emelése.

Azt, hogy egy strand milyen minőségű, a tizennyolc éve életre hívott Kék Hullám Zászló minősítőverseny méri,

amely tavaly óta már nem három, hanem öt csillaggal jelzi a legmagasabb színvonalat. 2017-ben tíz strand kapta meg a legmagasabb pontszámot, az ötcsillagos zászlót, 23 létesítmény érdemelt négy és öt csillagot, egy pedig egy csillagot. A színvonal növelésére szükség is van, hiszen bár a program sokat javított már a strandok minőségén, nemzetközi mércével mérve azért van még mit behozni.

A térségi fejlesztéseknek, szabályozásoknak köszönhetően egyébként évről évre egyre tisztább a Balaton vize.

Nincs probléma a minőségével sem, sőt a horgásztársadalom szerint a tó már túlságosan is tiszta – tette hozzá Balassa Balázs. A szövetség elnöke szerint évről évre mind több strandüzemeltető veszi komolyan és javítja ki a minősítő verseny zsűrije által jelzett hiányosságokat. Ezzel a program egyre inkább eléri a célját.

Borítókép: A keszthelyi strand

MTI Fotó: Varga György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!