Megrázó felvételek

2018.08.03. 08:30

Rabdivat, erőszak, könnyek, szülés: így élnek a női börtönökben (fotók)

A közmédia fotószerkesztőségének vezetője 1992 óta készít képeket a női börtönök lakóiról. Nők a rács mögött címmel most az Ördögkatlan Fesztiválon nyílt kiállítás a képeiből.

Kisharsány, 2018. július 31. Látogatók Cseke Csilla fotóriporter, a közmédia fotószerkesztõségének vezetõje nõi börtönökben készült képeibõl nyílt Nõk a rács mögött címû kiállításán az Ördögkatlan Fesztivál nyitónapján Kisharsányban, a Kovács Udvarházban 2018. július 31-én. MTI Fotó: Sóki Tamás

Cseke Csilla negyed évszázada fotózza a hazai női BV-intézmények lakóinak életét – írja a Híradó.hu. A fényképész az első sorozattal több díjat nyert, fotóit Washingtonban is bemutatták. Az 1992-ben exponált első felvételeket aztán újabbak követték a 90-es években, majd 2008-ban, 2009-ben, 2013-ban, 2016-ban és idén is készültek olyan fotók, amelyeket beválogattak a tárlat anyagába.

1992 – A fogvatartottaknak a törvény által megszabott nap háromszori étkezés jár. Kalocsán egy hosszú, közös asztalnál étkeznek váltásban, de sok helyen a zárkákban „szolgálják fel” a menüt. Fotó: Cseke Csilla

„Az ország szinte összes büntetés-végrehajtási intézetében megfordultam már, a képeim bizonyos fokig kordokumentumok, amelyeken végig lehet követni például a divat változását is: milyenek voltak és milyenek ma az egyenruhák, a frizurák vagy az elítéltek viselete” – mondta a fotográfus a megnyitó alkalmával.

2018 – Tökölön, a Bv. Központi Kórházában várják gyermekük születését az állapotos nők. A babák egyéves korukig anyjukkal maradhatnak, és csak utána kerülnek ki családjukhoz, vagy rendezetlen családi körülmények esetén állami gondozásba. Meglepő módon sokan alig várják, hogy átkerüljenek a letöltőintézetükbe, ahol babázás helyett gyakrabban dohányozhatnak. Fotó: Cseke Csilla

A csaknem 50 fekete-fehér képből álló sorozat bemutatja az ország különböző női fegyintézeteiben zajló életet. A fotókon láthatók a rabok az udvaron, magánzárkában, munka vagy éppen szépítkezés közben, látszik, ahogy segítik, de az is, ahogyan bántják egymást. Vannak, akik gyermekeiknek írják leveleiket, vannak, akik edzenek, mások a börtönfodrászatban szépülnek vagy az iskolapadban tanulnak, dolgoznak, de megjelennek a gyermekeiket váró fiatal anyák is.

„Szeretnék még visszamenni, folytatni a sorozatot, különösen szívesen fotóznék szülést a börtönkórházban, majd az utat, ahogy a fogvatartott és újszülöttje átkerül Tökölről a kecskeméti anya-gyermek körletbe” – tette hozzá a fotós.

2008 – „Ez a pár úgy éli mindennapjait a rácsok mögött, mint férj és feleség a szabad világban. Szerencsémre lehetőségem volt több napot eltölteni velük, így egy idő után igazán intim pillanatokat tudtam megörökíteni.„ Fotó: Cseke Csilla

Cseke Csilla elmondta azt is, hogy a legmegrázóbb élményei is az anyatémához kapcsolódnak. Az egyik ilyen az a megörökített pillanat, amelyen a családját bántalmazó, agresszív férje meggyilkolásáért büntetését töltő fiatal anya sírva öleli át kisfiát. A kép hátterében anyósa látható, aki a gyermekeket a látogatásra elvitte.

1992 – Szívbemarkoló pillanat a kisfiát átölelő édesanyáról, aki az agresszív családját bántalmazó férje meggyilkolásáért került börtönbe. Ennek ellenére rendszeresen látogatja őt a képen balra látható anyósa. Fotó: Cseke Csilla

„Azt akartam dokumentálni, ahogy a mindennapjaikat töltik, és ezáltal megmutatni azt a mély érzelmekkel teli életet, amellyel elviselhetőbbé teszik rideg és olykor kegyetlen világukat. Bízom abban, hogy a képeimet megtekintők nemcsak a börtön szigorú napirendjét látják majd visszaköszönni, hanem a barátságot, a szerelmet és a gyűlöletet is, amely éppen úgy jellemzi a rabok közösségét, mint a szabadokét” – fűzte hozzá.

2008 – Az első ránézésre félelmetes „Maci” – aki már eltávozott az élők sorából – nagyon kedves barátságos nő volt. Fotó: Cseke Csilla

Az Ördögkatlan Fesztiválon évek óta mutatnak be börtönökben készült sorozatokat, azonban most először kerültek fókuszba a női elítéltek.

2008 – A zárkatárs megharapásáért a legszigorúbb büntetés, a fegyelmi zárka jár.
Fotó: Cseke Csilla

Borítókép: Látogatók Cseke Csilla fotóriporter, a közmédia fotószerkesztőségének vezetője női börtönökben készült képeiből nyílt Nők a rács mögött című kiállításán az Ördögkatlan Fesztivál nyitónapján Kisharsányban, a Kovács Udvarházban 2018. július 31-én. MTI Fotó: Sóki Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!