díjazott ötlet

2019.06.06. 10:29

Növényekkel ellensúlyoznák a klímaváltozást biológusok

Joanne Chory amerikai és Sandra Myrna Díaz argentin biológusok nyerték idén a spanyol Nobel-díjnak is nevezett Asztúria hercegnője-díjat tudományos kutatás kategóriában azokért a kutatásaikért, amelyek azt célozzák, hogy miként segíthetik a növények a klímaváltozás elleni harcot – jelentette be döntését a zsűri Oviedóban szerdán.

Forrás: Shutterstock

A döntőbírák kiemelték az egymástól függetlenül dolgozó két kutató „úttörő hozzájárulását” olyan növényi ismeretekhez, amelyek nagy jelentőséggel bírnak a globális felmelegedés elleni harc és a biológiai sokféleség védelmének szempontjából is.

Joanne Chory (b) és Myrna Díaz
Fotó: Jesse Grant/Ludovic Marin / AFP/Pool

Joanne Chory szerint épp a klímaváltozási válság az egyik legnagyobb probléma, amivel az emberiségnek szembe kell néznie. A Howard Hughes Medical Institute kutatójaként és a Kaliforniai Egyetem oktatójaként munkásságának középpontjában azok a mechanizmusok állnak, amelyek a növények működését szabályozzák molekuláris szinttől egészen sejtszintig. Emellett

azt is vizsgálja, hogy miként lehet olyan növényeket termeszteni, amelyek a jövőben képesek lesznek akár hússzor több szén-dioxid megkötésére a levegőből, mint most.

A botanikára szakosodott Sandra Myrna Díaz nevéhez fűződik egy olyan módszertani eszköz kidolgozása, amely segít számba venni a biodiverzitás emberiség számára gyakorolt kedvező hatásait és előnyeit. A Córdobai Egyetemen továbbá kutatja annak szerepét is, hogy a növényi sokféleségnek milyen szerepe van a klímaváltozás ellensúlyozásában, például a szén légköri megkötésében.

Az Asztúria hercegnője-díjat minden évben nyolc kategóriában ítélik oda.

Idén az eddig bejelentett díjazottak között van Siri Hustvedt amerikai írónő, Peter Brook brit színházi rendező, Lindsey Vonn olimpiai bajnok amerikai alpesi síző és a madridi Prado Múzeum.

A kitüntetettek egy Joan Miró világhírű képzőművész által tervezett szobrot és 50 ezer eurót (15 millió forint) vehetnek át majd az uralkodótól az októberi ünnepélyes díjátadón Oviedóban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!